Belföld
Rendkívüli testületi ülést tartottak Óbudán

Megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy a belső vizsgálat anyagát nem osztották ki, a képviselők azt nem ismerhették meg. A zárt ülés keretében tárgyalt előterjesztés nem szólt másról, mint az önkormányzat előző vezetésének alaptalan besározásáról, és a jelenlegi vezetés magasztalásáról – áll a közleményben.
Puskás kiemelte, a napirend tárgyalásakor kérdéseket tettek fel az állítólagos belső vizsgálattal kapcsolatban, melyekre a válaszadást Kiss László megtagadta. Hozzátette, a napirend tárgyalásának végére kiderült, hogy az önkormányzat jelenlegi vezetése 2019 novembere és 2020 szeptembere között semmit nem tett az ügyben.
Mint írja, a családsegítő vezetője elismerte, hogy bár a rendőrségi nyomozás 2020 áprilisában lezárult, szeptemberben érkezett az első jelzés hozzájuk az önkormányzattól. Az intézményvezető elmondása alapján kaptak egy listát az érintett családokról, akiket az elmúlt napokban próbáltak felkeresni.
Hozzátette, Kiss László megtagadta a választ arra a kérdésükre, hogy kik és mi alapján állították össze ezt a listát.
A zárt ülésen egyértelművé vált, hogy az előző városvezetés a pedofil bűncselekmény kapcsán a hatóságokkal együttműködött a sikeres nyomozás érdekében, az óvodavezetésen keresztül felajánlotta az érintett családoknak a pszichológiai segítséget, elkezdte előkészíteni a képrögzítés szabályozását, kezdeményezte az online zaklatás kapcsán új program bevezetését (melyet a jelenlegi vezetés megszüntetett). A gyermekvédelem területén működtette az ASZER-t, gyermekvédelmi tanácskozásokat, szociális kerekasztalt, jogszabály szerint a gyermekvédelmi jelzőrendszert – fogalmaz az Óbudai Polgári Frakció vezetője.
Magáért beszél az a tény, hogy míg a sajtónyilatkozataiban Kiss László folyamatosan kiáll a gyermekek jogaiért és a saját pozitív szerepét hangsúlyozza, nyilvánvaló politikai haszonszerzési célzattal, addig az óbudai városvezetés az egyedüli, aki nem élt a kormány által biztosított lehetőséggel és nem vette át az ingyenes kézfertőtlenítő és felületfertőtlenítő szereket, melyeket a kormányzat az óvodák és más intézmények számára biztosít – emelte ki Puskás.