Belföld
MSZP-s tisztogatás
Megindította a vizsgálatot egy panaszbejelentés nyomán a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a szocialisták kongresszusán megtartott választás titkossága kapcsán

Pest megye továbbra is tüske a szocialista pártvezetés szemében, sorra indulnak az etikai-fegyelmi eljárások egyes helyi pártvezetőkkel szemben. Ezzel párhuzamosan az adatvédelmi hatóság elrendelte a vizsgálatot egy párttag panaszbejelentése nyomán, aki a szeptemberi tisztújító kongresszus apropóján lefolytatott online szavazás kapcsán fordult a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz. Az eljárás – amely a törvény értelmében hatvan napig tarthat – még befolyásolhatja a tisztújítás eredményét.
Mint ismert, az MSZP vezetése egy héttel a kongresszus előtt döntött a zárt listás szavazásról, az elnökjelöltek akkor negyvennyolc órát kaptak, hogy minden párttisztségre kiválasszák jelöltjüket. Mesterházy Attila emiatt visszalépett, a társelnöki posztért egyedül Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan szállt ringbe. A választás előtt röviddel a pártvezetés a Pest megyei szervezetet is feloszlatta, így a huszonkilenc területi küldött – akik egyöntetűen Mesterházyt támogatták – részt sem tudott venni a kongresszuson.
A feloszlatott Pest megyei szervezetek újjászervezésével Hiller István választmányi elnököt bízták meg, aki ezt nem vállalta. Úgy értesültünk, hogy hatvan településen október 17-re hívták össze a rendkívüli küldöttgyűléseket. A tisztújítás óta a jogorvoslatért küzdő korábbi Pest megyei vezetőkkel szemben újabb fegyelmi eljárások kezdődtek el.
Kovács Barnabás megyei elnökkel szemben például azért indult etikai eljárás, mert engedély nélkül nyilatkozott a jobboldali ATV-nek – értesültünk. Pinczehelyi Tamás elnökhelyettessel szemben két hónap alatt két eljárást is elrendeltek, ám őt a fegyelmi ügyek tanácsa mindkét esetben felmentette. Korábban azért kellett visszahelyezni tisztségébe Pinczehelyit, mert részt sem vett azon a taggyűlésen, amelyen egy kizárt tag újbóli felvételét javasolta. Kiderült tehát, hogy koholt vádat fogalmaztak meg vele szemben.
Ezúttal a Mi lesz veled, MSZP? nevű Facebook-oldalon ismeretlen személy tett rá terhelő vallomást egy bejegyzés miatt, de miután kitudódott a hamisítás, az eljárást a fegyelmi tanács ismételten megszüntette. Egy harmadik megyei taggal szemben azért indult fegyelmi, mert az illető a kongresszus előtt területfoglalási engedélyt kért a Villányi úti pártszékház elé a feloszlatott megyei szocialisták tüntetésére. Ezenközben költségvetési csalás gyanújával két Pest megyei szocialista számlagyár ügyében is folyik a nyomozás, információink szerint a napokban újabb tanúkat hallgatott ki a rendőrség.