Belföld

Ma a haza szeretete munkát, odafigyelést, tiszteletet és áldozathozatalt kíván tőlünk

Az Aradon kivégzett magyar honvédtisztek és Batthyány Lajos miniszterelnök hazánkért hozott életáldozata Jézus Krisztus tanítását váltotta valóra, hiszen „senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13) – írta a nemzeti gyásznap alkalmából a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). 

Ma a haza szeretete munkát, odafigyelést, tiszteletet és áldozathozatalt kíván tőlünk
Díszegység vonul a Fiumei úti nemzeti sírkertben, a Batthyány-mauzóleumnál az aradi vértanúk emléknapja alkalmából tartott rendezvényen 2020. október 6-án
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Rámutattak: ezek a barátok lehetnek akár a család, a lakóhelyi környezet, a keresztény közösség vagy a nemzet tagjai is, akiket nemcsak a kölcsönös szeretet köthet össze, hanem a közösen megélt és vallott értékek, a hit, a hagyomány, a kultúra és a nyelv is.

Az aradi vértanúk. Bellony László színes olajnyomata, 1900
Az aradi vértanúk. Bellony László színes olajnyomata, 1900
Fotó: Babucs Zoltán gyűjteményéből

A KÉSZ szerint ahogy a vértanúk vére a kereszténység magvetése, úgy az aradi nemzeti hősök vére a magyarság számára a magvetés, ami táplálja a mai magyarok hazaszeretetét is. Ma nem vértanúságot, de munkát, odafigyelést, tiszteletet és áldozathozatalt kíván tőlünk a haza szeretete. A vértanú hősök a legtöbbet adták a magyar hazáért, pedig számos szomszédos nemzet fia is közéjük tartozott. Napjainkban, amikor megmaradásunk feltétele a Kárpát-medencei népek összefogása, különösen példamutató a többnemzetiségű, de egyszívű aradi vértanúk hazaszeretete.

A kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át, emlékezve arra, hogy 1849-ben akkor végezték ki Aradon a magyar szabadságharc tizenhárom honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajos grófot, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét.

Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonják a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth téren az aradi vértanúk emléknapján, 2020. október 6-án
Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonják a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth téren az aradi vértanúk emléknapján, 2020. október 6-án
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót a Parlament előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Benkő Tibor honvédelmi miniszter jelenlétében ünnepélyesen felvonták a nemzeti lobogót az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, az aradi vértanúk emléknapján kedd reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon marad a nemzeti gyásznapon.

A nemzeti lobogó felvonását a Himnusz, majd félárbócra eresztését a Szózat hangjai kíséretében a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység katonái végezték. A ceremónián közreműködött a Magyar Honvédség Központi Zenekara és a Nemzeti Lovas Díszegység is.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter az aradi vértanúk emléknapján 2020. október 6-án, az Országház előtti Kossuth téren, ahol katonai tiszteletadással felvonták, majd félárbócra engedték Magyarország lobogóját
Benkő Tibor honvédelmi miniszter az aradi vértanúk emléknapján 2020. október 6-án, az Országház előtti Kossuth téren, ahol katonai tiszteletadással felvonták, majd félárbócra engedték Magyarország lobogóját
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A nemzeti sírkertben egész nap rendkívüli történelemórával, sétával várják a diákokat, érdeklődőket.

Benkő: A magyar nép mindig a szabadságért küzdött

Több mint ezeréves történelme során a magyar nép mindig a szabadságért küzdött - hangoztatta a honvédelmi miniszter kedden Budapesten, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, az aradi vértanúk emléknapján.

Benkő Tibor a Fiumei úti nemzeti sírkertben, a Batthyány-mauzóleumnál tartott megemlékezésen hangsúlyozta: „nem csak a szabadság népének nevezhetjük magunkat”, azt is el mondhatjuk, hogy „soha, de soha nem adjuk fel a küzdelmet”.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszédet mond a Fiumei úti nemzeti sírkertben, a Batthyány-mauzóleumnál az aradi vértanúk emléknapja alkalmából tartott rendezvényen 2020. október 6-án
Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszédet mond a Fiumei úti nemzeti sírkertben, a Batthyány-mauzóleumnál az aradi vértanúk emléknapja alkalmából tartott rendezvényen 2020. október 6-án
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ezen a gyásznapon emlékezünk a 13 aradi vértanúra és az első alkotmányos miniszterelnökre, Gróf Batthyány Lajosra, akik életüket, vérüket adták Magyarország, a magyar emberek szabadságáért - mondta.

A miniszter kifejtette: Batthyány Lajos a szabadságharc idején, 1848. március 17-én vette át miniszterelnöki megbízatását.

Március 23-án megalakult az első önálló, független magyar kormány, majd az első tíz önálló magyar honvédzászlóalj, és 1848. szeptember 29-én Pákozdnál megvívta az első győztes csatát az első magyar honvédsereg. A magyar népnek ez azt jelentette, hogy bármilyen erős a túlerő, „akaratunk, elszántságunk, szabadságvágyunk” minden erőt felülmúl - fogalmazott.

Batthyány Lajos október 2-án visszaadta miniszterelnöki megbízatását, de ezen rövid idő alatt is „maradandót alkotott” - szögezte le Benkő Tibor.

Díszőrség a Fiumei úti nemzeti sírkertben, a Batthyány-mauzóleumnál az aradi vértanúk emléknapja alkalmából tartott rendezvényen 2020. október 6-án
Díszőrség a Fiumei úti nemzeti sírkertben, a Batthyány-mauzóleumnál az aradi vértanúk emléknapja alkalmából tartott rendezvényen 2020. október 6-án
Fotó: MTI/Kovács Tamás

1849. október 6-án I. Ferenc József osztrák császár utasítására először Aradon történtek meg a kivégzések - idézte fel a miniszter, de egyúttal hangsúlyozta: ezzel a megtorlással nem valósult meg a bécsi udvar azon törekvése, hogy megtörjék a magyar nemzetet, a magyar embereket.

Kiemelte: ez a gyász napja, de ez nem jelenti azt, hogy búslakodni, siránkozni kell.

Ez a nap azt jelenti, hogy vannak elődeink, példaképeink, akiket követnünk kell, akik feladatot róttak ránk, és akik elvárják, hogy az utókor legalább olyan odaadással és felelősségteljesen gondoskodjon országunkról, országunk népéről - jelentette ki Benkő Tibor.

Objektum doboz

A koszorúzással egybekötött megemlékezésen a miniszter felhívta a figyelmet, hogy a magyar történelem küzdelmei nem voltak hiábavalók, hiszen most is itt élhetünk a Kárpát-medencében magyarként, elhivatottan és elkötelezve népünk békéjéért és biztonságáért.

Áder: A vértanúk hősi halálából erő lett

Az aradi vértanúk hősi halálából erő lett, örök jel, hogy a magyarok szabadságharcát túlerővel le lehet törni, de szabadságvágyukat elfojtani nem lehet - mondta Áder János köztársasági elnök kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A köztársasági elnök az aradi vértanúk kivégzésének 171. évfordulóján arról beszélt: 1849. október 6-a az aradi tizenhármak kivégzésének évfordulója, „egy dátum és egy szám”, amelyet már iskoláskorunkban megtanultunk. Hozzátette: a dátum és a szám „keveset mond el a rideg valóságról, a fájó részletekről”, pedig annak a napnak a drámája „nagyon is személyes, nagyon is emberi volt”

A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon marad a nemzeti gyásznapon
A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon marad a nemzeti gyásznapon
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

„A lövések és a megfeszülő kötelek tizenhárom életnek vetettek véget. Tizenhárom egyedi, megismételhetetlen sorsnak” - mondta. Hozzátette: a magyar honvédsereg 12 tábornoka és egy alezredese korra, származásra, vallásra, habitusra és ízlésre nézve különféle volt, egy soknemzetiségű birodalom alattvalóiként akadt közöttük a magyarok mellett német, szerb, horvát, magas rangú birtokos és szegénysorba született, királypárti és republikánus érzelmű, olyan, aki magyarul sem tudott, és olyan, aki más nemzetiségű létére magyar asszonyt vett feleségül.

„Atyai jóbarátok, hűséges fegyvertársak és örökké vitázó, kemény ellenfelek voltak. Különböző jellemek, akik egyek lettek a halálban” - mondta az államfő.

Áder János kiemelte: „az aradi tizenhármak ártatlanságuk bizonyosságával végezték be életüket és mélységes aggodalommal hagyták hátra szeretteiket, akiktől nemcsak az elválás volt iszonyú, de annak tudata is, hogy a megbélyegzés, az igaztalan vád az ő fejükre száll”.

A köztársasági elnök úgy fogalmazott, 1849. október 6-a a „példátlan bosszúhadjárat legsötétebb napja”, az eljárások az érvényes magyar törvényeknek nem feleltek meg, az ítéletek többnyire előre készen álltak, és az esetleges tárgyalás csak a látszat megtartására szolgált.

„A véres leszámolást Európa megdöbbenéssel figyelte. Az ilyesféle kegyetlen megtorlás abban az időben szokatlan volt, az osztrák hadsereg történetében is példa nélkül álló”, a következmények pedig gyászosak voltak - tette hozzá. De végül Damjanichnak lett igaza - folytatta -, aki kivégzése előtt e szavakat intézte az utolsónak maradó Vécseyhez: +A haza ügye szent volt, s a mi halálunk új erőt ád neki!+„.

A hősi halálból valóban erő lett - mutatott rá a köztársasági elnök.

Örök jel, hogy a magyarok szabadságharcát túlerővel le lehet törni, de szabadságvágyukat elfojtani nem lehet. Az áprilisi törvények politikai vívmányainak többsége túlélte a katonai vereséget. Kevesebb mint két évtized múltán az uralkodó azokat elfogadni kényszerült. Az 1867-es kiegyezés a '48-as célokat váltotta valóra” - mondta Áder János.

A köztársasági elnök szólt arról is, hogy az elmúlt esztendőkben október hatodikán több olyan településen járt, ahol a helybéliek évről évre saját mártírjaikra emlékeznek: egy tanítóra, lelkészre, nemzetőrre, papra, honvédra, „valakire, aki egykor ott született, közülük ment katonának, értük áldozta életét”, aki „a maga közösségében hitet tett az új, polgári Magyarország mellett és példát mutatott hazaszeretetből”. Hősök, akiknek a nevét büszkén adják könyvtárnak, iskolának, hősök, kiknek sírjára, emléktáblájára, szobrához mindig kerül virág.

„Ha tudjuk, mi történt velük, ha számon tartjuk életüket, felidézzük halálukat, akkor ez a nap nem csak a gyász, a végső, nagy csönd miatt lesz fontos. Nemcsak a vértanúságot hirdeti, hanem az emberhez méltó életet is. Hűséget, hazaszeretetet. Az emberi tisztesség értékét. A méltósággal viselt sorsot. Követendő példát. Az igazságot” - hangsúlyozta az aradi vértanúk emléknapján mondott beszédében Áder János köztársasági elnök.

Az Országgyűlésben is megemlékeztek

Néma felállással emlékeztek meg az aradi vértanúkról kedden a parlamentben.

A képviselők néma felállással emlékeznek meg az aradi vértanúkról az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. október 6-án
A képviselők néma felállással emlékeznek meg az aradi vértanúkról az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. október 6-án
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Az elnöklő Jakab István az október 6-i nemzeti gyásznapról, az aradi vértanúkról megemlékezve elmondta: 171 évvel ezelőtt ezen a napon végezték ki Aradon az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 13 tábornokát, valamint Pesten Batthyány Lajos grófot, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét.

Kapcsolódó írásaink