Belföld

Köszöntötte a pedagógusokat az Emmi

A pedagógusok kiemelkedő hivatás- és felelősségtudattal, maximális elkötelezettséggel végzik mindennapi munkájukat a társadalom jövőjét jelentő gyermekek nevelésében és oktatásában - írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma a pedagógusok világnapja alkalmából hétfőn a lapunkhoz eljuttatott közleményében.

Köszöntötte  a pedagógusokat az Emmi
A pedagógusok kiemelkedő hivatás- és felelősségtudattal, maximális elkötelezettséggel végzik mindennapi munkájukat a társadalom jövőjét jelentő gyermekek nevelésében és oktatásában - írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma
Fotó: MH

Kiemelték: idén a koronavírus-járvány miatt még nagyobb felelősség hárult a pedagógusokra, akik ebben a helyzetben is, mind a tavasszal bevezetett tantermen kívüli, digitális munkarend idején, mind szeptembertől, az oktatás hagyományos formában történő újraindítását követően kiemelkedő teljesítményt nyújtottak és nyújtanak.

Ezekben a hetekben különösen nagy szükség van a pedagógusok és a szülők együttműködésére annak érdekében, hogy a járvány elleni védekezés az óvodákban és az iskolákban is eredményes legyen - hangsúlyozta a szaktárca.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezúton is köszönetét fejezi ki a pedagógusoknak a fegyelmezett, felelősségteljes együttműködésért. Fontos, hogy az óvodapedagógusok, gyógypedagógusok, tanítók, tanárok továbbra is nagy gondot fordítsanak a járványügyi szabályok betartására az egészség megőrzésének és az oktatás-nevelés zavartalanságának érdekében - közölték.

Pedagógusok Szakszervezete: el kell ismerni az oktatásban dolgozók munkáját!

Kiállt az oktatásban dolgozók jogai mellett és egyúttal anyagi elismerésüket sürgette a Pedagógusok Szakszervezete(PSZ) hétfőn, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A szakszervezet állásfoglalásában - amelyben felidézte, hogy 1994-ben az UNESCO október 5-ét jelölte ki a pedagógusjogok világnapjának - kiemelte: ezt a napot idén alapvetően meghatározza a koronavírus-járvány elleni küzdelem Magyarországon is.

A pedagógusoknak, az oktatásban dolgozóknak is - mint mindenkinek - joguk van egészségük megőrzéshez, a biztonságos munkahelyhez, továbbá ahhoz is, hogy a világjárvány okozta fenyegetettségben még inkább megbecsüljék, elismerjék őket - hangsúlyozták.

Az érdekvédelmi szervezet rámutatott: a koronavírus-járvány elleni küzdelemből a pedagógusok, az oktatók, az oktatásban dolgozók már tavasszal is kivették részüket, most pedig nap nap után teszik ugyanezt.

Kapcsolódó írásaink