Belföld

Jourová Soros foglya

Hétértékelő. A lopakodó föderalizációhoz a spekuláns hálózata szállítja az adatokat, ám a jogállamisági jelentésben nincs újdonság, csak a címke új – állapította meg Kiszelly Zoltán

A baloldalon elindult az úgynevezett programalkotás, ez azonban valójában nem más, mint a Jobbik, az LMP és az MSZP kapitulációja Gyurcsányék előtt – fogalmazott lapunknak a múlt hét eseményeit értékelve Kiszelly Zoltán politológus.

Jourová Soros foglya
Věra Jourová többször is elmondta, hogy nem jogsértő a magyar törvény, de nem hallgattak rá
Fotó: Európai Parlament

Az unortodox gazdaságpolitika gyümölcsei járvány idején is beérnek, a válság előtt hazánkban volt
a legnagyobb gazdasági növekedés a régióban, így puhára, nem betonra estünk a jobb alaphelyzet miatt. Indokolt tehát az óvatos optimizmus, ezt igazolja a Moody’s felminősítése is, továbbá az, hogy folytatódhatnak a béremelések, ezúttal az orvosok esetében – magyarázta lapunknak Kiszelly Zoltán politológus. Aláhúzta: a jó gazdasági teljesítmény alapot adhat majd a további folytatásra is, akár más területeken is.

Ami az Európai Bizottság hozott jogállamisági jelentését illeti, az elemző szerint a legfontosabb kérdés az, egyáltalán szükség van-e egy ilyen dokumentumra. Kiszelly úgy véli, nincs, mivel minden, az európai egyesült államok irányába mutató fejlemény gyengíti a gazdasági együttműködést, megosztó konfliktusokat szül. Ráadásul ez csupán egy újabb eszköz arra, hogy meg tudják fogni a „renitenseket”, politikailag zsarolni például a visegrádiakat. A lopakodó föderalizációhoz pedig továbbra is a Soros-hálózat szállítja az adatokat, ám a jelentésben nincs újdonság, csak a címke új.
A költségvetés és a mentőcsomag esetében az elemző szerint még a német soros elnökség javaslata a legjobb, mert az uniós források felhasználására fókuszál, ebben pedig mi jól állunk, az igazán zűrös, nagy ügyek a 2010 előtti időszakhoz sorolhatók – ilyen például a 4-es metró. A patrióta gazdaságpolitika jegyében a kormány nem csinált mást, mint a többiek: vagyis ahol lehet, hazai a fővállalkozó, s csak az alvállalkozó lehet nyugati.

A lényeg, hogy a profit minél inkább itt maradjon. Az elemző megjegyezte, nem csak nemet tudunk mondani, Orbán Viktor egy remek kompromisszumos javaslatot tett le az asztalra, az uniós intézmények esetleges kikerülésére.

A Magyarországot beteg demokráciának nevező Věra Jourová nyilatkozatára adott határozott magyar válasz szerinte azt jelenti, hogy elegünk van a Soros-hálózatból, illetve abból, hogy csak ezek a szervezetek vannak bekötve Brüsszelbe, csak őket hallgatják meg, ráadásul megháromszorozzák az uniós pénzüket is. A „sorosista szekér” után nem érdemes futni, az uniós biztos egy oligarcha foglya, Soros ugyanis el akarja adósítani az uniót, legutóbb a járvány apropóján, ehhez keres
és talál szövetségeseket Brüsszelben – véli Kiszelly.

Itthon a baloldalon közben elindult az úgynevezett programalkotás – folytatta az elemző –, a részt vevő pártok legalábbis megállapodtak egy bizottságban, és kijelölték az illetékeseket. Ez azonban valójában nem más, mint a Jobbik, az LMP és az MSZP kapitulációja Gyurcsányék előtt. A Momentum még kiforratlan, ebből is fakadhat a számos botrány a közelmúltból – jegyezte meg.

A járványkezelés érdekében a kormány valós problémákat vet fel, épkézláb javaslatokat tesz, ezek elől előbb-utóbb Karácsony Gergely, illetve a fővárosi vezetés sem zárkózhat el. A kabinet már kedvezményekkel, hitelmoratóriummal segített, most Budapesten a sor, hogy támogassa a nehéz helyzetbe került vállalkozásokat. Ez nyugaton is így van, a települések is segítenek, a főpolgármester a múlt héten elfogadott javaslatcsomaggal pedig ezt volt kénytelen jóváhagyni, elcsenve egyébként a Fidesz javaslatait.

Ha a kormány nem adott volna ennek nyomatékot, nem került volna sor végül a lépésre – vélekedett.

Kapcsolódó írásaink

Kormányképtelen a baloldal

ĀHétértékelő. Hiába a sok ellenzéki álhír, a választók szerint is sikeres a kormány válságkezelése, a Fidesz–KDNP támogatottsága érdemben nőtt a járvány kitörése óta

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom