Belföld

Kovács László sem kér az antiszemita jelöltből

Megosztott a baloldali klientúra Bíró László támogatása kapcsán

Még az MSZP nagy öregje, Kovács László is elhatárolódott az antiszemita, xenofób megszólalásairól ismertté vált baloldali jelölttől, Karácsony Gergely főpolgármester viszont kiáll mellette.

Kovács László sem kér az antiszemita jelöltből
Bíró László l
Fotó: Facebook

„Az antiszemitizmus összes – legyen az nyílt vagy burkolt – formáját elítélem. Az ilyen kijelentésekkel nem tudok azonosulni” – jelentette ki az Origónak Kovács László. Az MSZP egykori elnökét arról kérdezték, hogyan vélekedik a baloldal szélsőséges kirohanásairól hírhedtté vált országgyűlési képviselőjelöltjéről, Bíró Lászlóról annak fényében, hogy a párt mostani vezetése kiáll mellette. Kovács szerint árt az MSZP megítélésének, hogy beállt
a jobbikos politikus mögé.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerületében azért kell időközi választást tartani október 11-én, mert a térség korábbi ország­gyűlési képviselője, Koncz Ferenc (Fidesz–KDNP) tragikus körülmények között elhunyt. A kormánypártok a képviselő lányát, Koncz Zsófiát indítják, Szanyi Tibor Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalma Tóth Ádám szerencsi kisvállalkozót, a baloldali összefogás pedig a jobbikos Bíró Lászlót.

Ismeretes, az összellenzéki jelölt számos esetben tett rasszista és antiszemita megjegyzéseket közösségi oldalain. Volt alkalom, mikor Budapestet „Judapestnek” nevezte. Máskor olyan bejegyzést tett közzé: „A kutyám majd megveszik, amikor a tetűcsúszdások elmennek a ház előtt” – utalva a zsidó származású turistákra. Ugyancsak botrány kerekedett abból, hogy több varrónő a nevét és arcát vállalva is azt állította, Bíró nem fizette ki a bérüket, majd miután ezt szóvá tették, a jobbikos politikus megfenyegette őket. Utóbbi azért is figyelemre méltó, mert Bíró azzal kampányol, hogy a helyiek problémáival szeretne foglalkozni.

Az elmúlt időszakban nemcsak Kovács és egykori párttársa, Szanyi Tibor ítélte el a „judapestező” baloldali jelölt indítását. Magyarországi zsidó szervezetek – az EMIH és a Mazsihisz – elhatárolódása mellett az ellenzéki holdudvarból Schiffer András fogalmazott úgy: a baloldal elvtelenségét mutatja a zsigeri antiszemita kijelentéseket tevő Bíró jelölése. Ezt megelőzően Gerő András történész, Tamás Gáspár Miklós filozófus, Somogyi Zoltán politikai elemző és Böcskei Balázs politológus is nemtetszését fejezte ki. Utóbbi azért érdekes, mert a tavaly őszi önkormányzati választások óta önkormányzati főtanácsadóként, társadalmi kapcsolatokért felelős szakreferensként dolgozik Karácsony Gergely alkalmazásában, aki viszont határozottan támogatja Bírót.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom