Belföld

Kínos helyzetben a Momentum

Félreértett tanácsadók

Kisebb botrány kerekedett Fekete-Győr András minapi nyilatkozatából, amelyben a Momentum vezetője azt mondta: Bajnai Gordon és mások, akiket felkértek, leginkább a momentumos szakpolitikusok felkészítésével fognak segíteni a választásra készülésben.

A lap szerint a Momentumot tanácsadói minőségben segítheti – Bajnai mellett – két korábbi külügyminiszter, Jeszenszky Géza és Balázs Péter, valamint Bod Péter Ákos egykori jegybankelnök és Oszkó Péter volt pénzügyminiszter. Megírtuk, Bajnai félig, Oszkó teljesen elhatárolódott az elképzeléstől, de Balázs Péter is azt nyilatkozta, a teljes baloldalt, és nem csak Fekete-Győréket segítené. Jeszenszky keményebben fogalmazott. Azt írta, a V21 nevű szervezet tagjaként adott korábban tanácsot a Momentumnak és az LMP-nek is, még 2018-ban. Viszont értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a Momentum elnöke a hétvégi romániai helyhatósági választások előtt a magyar jelöltekkel szemben valóban egy román párt támogatására szólította fel a romániai magyar választókat.

Kapcsolódó írásaink