Belföld

Dagad a kispesti botrány

A Fidesz szerint csak színház, amit az ügy helyi kivizsgálása kapcsán rendezett a baloldal

Felháborítónak tartja Dódity Gabriella, a kispesti Fidesz–KDNP önkormányzati képviselője (képünkön), hogy a baloldali pártok továbbra is támogatják a korrupciós ügybe keveredett személyeket, így a kerületi polgármestert, az MSZP-s Gajda Pétert.

Dagad a kispesti botrány
„Az lenne a minimum, ha a történtek után elnézést kérnének a kispestiektől”
Fotó: MH/Katona László

„Csak színház, amit az ügy helyi kivizsgálása kapcsán rendeztek, amit jól jelez, hogy Kránitz Krisztián továbbra is a kispesti vagyonkezelő igazgatója lehet. Az lenne a minimum, ha a történtek után elnézést kérnének a kispestiektől, és távoznának” – jelentette ki lapunknak Dódity Gabriella.

Tavaly ősszel robbant ki a kispesti botrány, amikor nyilvánosságra került egy felvétel, amelyen Lackner Csaba szocialista önkormányzati képviselő arról beszél, hogyan lopták ki a kerületi pénzeket az önkormányzatból. Ezt követően a gyanúba keveredett szereplők tagadták az elhangzottakat, manipulált felvételekről beszéltek, sőt Gajda Péter polgármester még Lackner Csabát sem ismerte fel a képeken. Az elmúlt héten a Hír TV-ben felbukkant egy koronatanú, a kispesti szocialisták korábbi sofőrje, aki megerősítette, hogy a korrupcióról szóló felvételek valódiak, és maga is jelen volt a hírhedt kokainozós MSZP-s bulin. „És nemcsak ezen, hanem több száz hasonlón – fogalmazott V. Ákos. – Az nemcsak kábítószernek látszó fehér por, hanem egyértelműen az is” – jelentette ki a sofőr, hozzátéve, hogy ez nem egyszeri alkalom volt, rendszeresen zajlottak kokainpartik szocialista politikusok részvételével.

V. Ákos arról is beszélt, hogy a hangfelvételek nyilvánosságra kerülése óta is rendeznek bulikat Kispesten a botrány szereplői, de már óvatosabbak. A sofőr beszámolt egy balatonfüredi alkalomról is, ahol a három-négy napos tivornyán jelentős volt az alkohol- és drogfogyasztás is, és nemcsak kokain fogyott, hanem a társaság nagy kedvence is,
a bogyó néven ismert extasy tabletta.

A résztvevők az efféle bulik alkalmával prostituáltakat is rendeltek.

„Kispest baloldali vezetésének le kellene mondania” – nyilatkozta minap Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki úgy látja, a baloldal 2010 előtt is ezt csinálta, majdnem tönkrement bele az ország. Szerinte a kispesti baloldali korrupciós ügy azt mutatja, jottányit sem változtak az évek alatt.

Az ügy a parlamentben is szóba került. Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára arról beszélt, a botrány beárnyékolja és lejáratja a budapesti önkormányzati rendszert, és sürgette az ügy mielőbbi lezárását, aminek szerinte büntetőjogi következménye is lehet.

Karácsony Gergely főpolgármester nem válaszolt kérdésünkre, továbbra is vállalhatónak tartja-e Gajdát.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom