Belföld

„A baloldal továbbra sem akar részt venni a vírus elleni nemzeti összefogásban”

A nagyobbik kormánypárt arra reagált, hogy az MSZP kedden azt követelte: legyen ingyenes a koronavírusteszt és majd a védőoltás is. A Fidesz közleményében azt írta, a baloldal továbbra sem akar részt venni a vírus elleni nemzeti összefogásban, inkább a védekezés akadályozásával van elfoglalva.

„A baloldal továbbra sem akar részt venni a vírus elleni nemzeti összefogásban”
„A Gyurcsányék által irányított baloldalnak a járvány másról se szól, hogy a hatalomért hazudoznak, kamuhíreket, kamuvideókat gyártanak és megtévesztenek”
Fotó: MH/Purger Tamás

A Gyurcsányék által irányított baloldalnak a járvány másról se szól, hogy a hatalomért hazudoznak, kamuhíreket, kamuvideókat gyártanak és megtévesztenek - fogalmaztak, hozzátéve: ők is pontosan tudják, hogy Magyarországon a koronavírust kimutató PCR-teszt mindenkinek ingyenes, akinél azt a háziorvos, járványügy, kórház indokoltnak tartja.

Közölték: az eddig elvégzett több mint 700 ezer vizsgálat elsöprő többsége teljesen ingyenes volt, az állam költségére.

Fontosnak nevezték, hogy amíg nincs vakcina, védekezni kell, az életeket pedig úgy kell megvédeni, hogy „közben az ország működőképességét megtartsuk”, ezért különösen fontos az érvényben lévő szabályok betartása.

A kormány emellett minden kutatást figyel, európai kutatásban részt is vesz Magyarország, és ahogy azt Orbán Viktor miniszterelnök többször is elmondta, amint meglesz a hatásos vakcina, meg fogják szervezni, hogy az elérhető legyen a magyar embereknek - írta közleményében a Fidesz.

Kapcsolódó írásaink