Belföld

Kizárt szocialisták utóvédharca

Megsemmisítheti a bíróság az MSZP csonka, Tóth Bertalanék győzelmét hozó hétvégi kongresszusának eredményét

Negyvennyolc órával a jelölési határidő előtt ötezer dokumentumot kért be Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója a Pest megyei szervezetektől, amit ilyen rövid határidő alatt teljes körűen lehetetlen volt teljesíteni, emiatt valamennyi Pest megyei pártszervet feloszlatott az elnökség.

Kizárt szocialisták utóvédharca
Kunhalmi Ágnes újdonsült társelnököt bocsánatkérésre szólították fel, mert párttársait Fidesz-bérencezte
Fotó: MH/Purger Tamás

Azokat az alapszervezeteket is, amelyek teljesítettek – mondta az ATV Start című műsorában Kovács Barnabás, az MSZP Pest megyei szervezetének elnöke. A műsorban közölte azt is, őt a tagság azzal bízta meg, hogy minden jogi eszközt vegyen igénybe a szerintük törvénytelen határozat megsemmisítése érdekében, és ezt meg is tette.

A Pest megyei MSZP az ügyészségtől a törvénysértés megállapítását kérte, részben amiatt, mert úgy oszlatták fel a párt valamennyi szervezetét, köztük a 85 alapszervezetet, hogy senkit nem hallgattak meg, nem biztosították a tisztességes eljárás egyetlen feltételét sem, továbbá kollektív büntetést alkalmaztak. Ezzel megvonták 29 megválasztott kongresszusi küldött jogát is attól, hogy részt vegyenek a párt tisztújításában. Tóth Bertalan társelnök még hétfő este ugyancsak az ATV-ben jelentette be, hogy kedden az elnökség dönt a Pest megyei szervezetek újjáalakításának menetrendjében. Úgy tudjuk, a korábban a társelnök által kijelölt, a választmány élére szombaton megválasztott Hiller István nem vállalta a megbízatást. A patthelyzet­ben néhány megyei elnök felajánlást tett, hogy majd ők elvégzik ezt a feladatot. Kovács Barnabás, akit a feloszlatás ellenére a Pest megyei MSZP szeptember 9-én küldöttgyűlésen elnökké választott, az országos választmány elnökhelyettese is.

Kovács a korábbi időszakban Kunhalmi Ágnes helyettese volt a választmányban. A riporter kérdésére, mit szól ahhoz, hogy Kunhalmi őt is „lefideszbérencezte”, azt mondta, a társelnök kérjen bocsánatot tőle és valamennyi Pest megyei szervezettől. Kovács jelezte, bírósághoz fordultak a kollektív büntetés miatt. Azt várják ettől, hogy az igazságszolgáltatás megsemmisíti a kongresszusi választás eredményét.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom