Belföld
Letöltendő fegyházbüntetést kért az ügyész Kovács Bélára

A vádlott kedden a Magyar Nemzetnek még úgy nyilatkozott: „A kémkedés vádja alól felmentenek, a költségvetési csalás vádrészben minimális elmarasztalás születik.”
A politikus 2010-től volt a Jobbik Európa parlamenti képviselője. Az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014-ben vádat emelt ellene az ügyészségen az Európai Unió intézményei elleni kémkedés vádjával.
A vádirat szerint többek között az EU-ról, energetikai kérdésekről, az európai parlamenti választásokról, a magyarországi belpolitikai helyzetről és a paksi atomerőmű bővítéséről is adott ki információkat orosz ügynököknek.
Kovács a vádakat tagadta. Kijelentette, EP-képviselőként sem titkosított, sem minősített anyagokhoz nem fért hozzá.
A Központi Nyomozó Főügyészség 2017 decemberében emelt vádat ellene költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt is. A vádirat szerint magánszemélyekkel kötött gyakornoki szerződéseket, ami alapján Brüsszelben kellett volna munkát vállalniuk, ám gyakornokai semmilyen munkát nem végeztek, sőt nem is jártak a belga fővárosban.