Belföld

Rákay Philip: Hordószónokok torzítják el a közbeszédet

„Szerencsések, hogy nem Gyurcsány Ferencnek hívják a miniszterelnököt, mert akkor már lehet, hogy nem lenne szemük, vagy a veséjüket verte volna le egy gumibotos, azonosító szám nélküli rohamrendőr”

Rákay Philip kezdeményezésére petíció indult Gyurcsány Ferenc Facebook-posztja után. A bukott miniszterelnök azzal fenyegetőzött, hogy Vidnyánszky Attila és „társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek.” A kommunikációs szakember interjút adott lapunknak.

Rákay Philip: Hordószónokok torzítják el a közbeszédet
Két és fél hét alatt negyvenháromezer aláírás gyűlt össze – mondta Rákay Philip
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

– Két és fél hete indult el a petíció. Gondolta volna az elején, hogy ennyi embert meg tud mozgatni?

– Legalábbis reméltem. Vegyes érzelmek kavarognak bennem, hiszen egyfelől persze siker, hogy két és fél hét alatt több mint negyvenháromezer aláírás gyűlt össze, másrészt viszont lesújtó maga az apropó. A politikai közbeszéd színvonalát Hadházy, Tordai, Jakab, Szabó Tímea, Bangóné és egyéb  hordószónokok alakítják, s őket hallgatva sokszor tűnődtem azon, hogy ennél már tényleg nincs lejjebb. Majd jött Gyurcsány, aki virtigli kommunista gyűlöletbeszédet írt arról, mire is számíthatunk majd mindannyian – a nemzeti oldalhoz tartozók –, ha ők hatalomra kerülnek. Úgy tűnik, a magát demokratikusnak álmodó – valójában neobolsevik, újmarxista – ellenzék számára a világ legtermészetesebb dolga mindez. Olyannyira, hogy a momentumos Fekete-Győr András sietett is mindenkit megnyugtatni a maga cizellált módján, hogy senki sem fog lámpavasakon lógni, ha ők jönnek. Őszintén azon gondolkodtam, hogy ezek az emberek hallják magukat kívülről? Aztán rá kellett döbbennem, hogy ők valószínűleg tényleg ezt is gondolják rólunk. Ahogy jó pár éve elhangzott egyik ideológusuktól, ők sokkal jobban gyűlölnek bennünket, mint ahogy azt mi el tudnánk képzelni. Épp ezt bizonyítja Gyurcsány egyik legutóbbi megszólalása is, amikor az ATV-ben – ahelyett, hogy bocsánatot kért volna vállalhatatlan kijelentéseiért – tovább fenyegetőzött. Mindeközben éppen az ő irányításával vívnak instant forradalmat a diákok és a mögöttük álló, őket hergelő gazemberek azért, mert a szerintük diktatúrát építő Fidesz a színművészetin – tíz év kormányzás után – merészel változtatásokat javasolni, racionalizálva egy sok szempontból működésképtelen oktatási rendszert. Ez a különbség a két értékvilág között. Vidnyánszky Attila azzal kezdte, hogy szeretné, ha minden hallgatót ugyanazok a tanárok vinnének végig, akik felvették őket. Gyurcsányék meg – országlásuk idején – azonnal vérengzésbe kezdenének minden területen… Nem kell kutatnunk az emlékeinkben, honnan ismerős ez a fajta beszédmód, gyilkos arrogancia, ahogyan Gyurcsány a magának ácsolt piedesztálra felkapaszkodva beszél lefelé az emberekhez. A kommunisták művelték ezt itt évtizedekig, erre az undorító világra csaptuk rá az ajtót 1990-ben, és mondtuk azt, hogy ebből soha többé nem kérünk. Majd eltelik harminc év, és magukat demokratikus cukormázzal leöntve, kissé újracsomagolva megint előmászik a politikai sírgödörből a két lábon járó kommunista diktatúra – Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára alakjában. Ők éppen ott és pont úgy folytatnák, ahogy abbahagyták: amint a hatalom közelébe álmodják magukat, rögtön kibújik a szög a zsákból, és távoli fénybe kerülnek az általuk mantrázott demokratikus eszközök.

– Az egyetemnél zajló eseményeket mennyire szövi át a politika?

– Az SZFE-n évtizedek óta mindenki játssza a független-objektívet, izzadva próbálja bizonygatni, hogy ő pártokon felül áll. Játsszák a szűzlányt, mint a falu rosszlánya a cserkészbálon. Aki egy kicsit is ismeri a működésüket, pontosan tudja, hogy miféle értékrend mentén folyik ott a képzés. Persze nem azt akarom mondani, hogy nem jöttek onnan szakmailag megkérdőjelezhetetlen, remek művészek az elmúlt harminc évben, de ha összeszámolnánk, hány nemzeti és hány liberális érzelmű rendező, dramaturg, színész és operatőr végzett az SZFE-n, nem kérdés, hogy melyik irányba billenne el a mérleg nyelve. Nem kicsit, nagyon…
Ez az egész persze a legócskább Rákosi-, majd Kádár-időkig vezethető vissza, amikor a párt által kinevezett bagázs tagjai azt gondolták, hogy a művészképzés az ő örökbe kapott hitbizományuk lesz majd, ami rendszereken átívelve kiszolgálja saját, öncélú, kultúraformáló törekvéseiket. Az SZFE-n a mai napig nem történt rendszerváltoztatás, ahogy a film világában sem nagyon. Hol van az megírva, hogy egy egyetemen évtizedeken keresztül kizárólag ugyanazt a látásmódot kellene képviselni? Hol vannak az újak, a világról hozzájuk képest másképp gondolkodó kiváló művésztanárok? Nekik miért nem biztosítottak soha lehetőséget? Ascher Tamás, Székely Gábor, Hegedűs D. Géza, Máté Gábor, Csáki Judit és a többiek nem
a diákokért aggódnak. Sokkal inkább saját katedráikról, erős véleményvezéri szerepükről, a kezükben tartott évtizedes kulturális véleménydiktatúra uralásáról van itt szó. Az SZFE jó ideje erős bástyájuk a magyar kultúra területén.
Naná, hogy nem bírják elviselni, amikor az ő világukban megjelenik egy karakteres ember, aki nem pusztán tehetséges, mint a nap, de velük ellentétben erősen nemzeti érzelmű is. Miközben nem arról beszélünk, hogy a városligeti lufiárust szeretnék kinevezni a kuratórium élére, hanem egy korszakos zsenit, aki mellesleg kiváló ember is.

– Mi várható egy ilyen petíciótól?

– A nyilvánosság által biztosított erő a legfontosabb. Nincs kitűzött konkrét cél vagy végdátum. Én nem fogok leállni, azt ígérhetem! Egyszerűen nem engedi az igazságérzetem, hogy a Gyurcsány–Dobrev páros által fémjelzett kártékony és minden ízében a bűnös múltba ragadt politika meghatározó lehessen hazánkban. Ezért a petíció, ezért a Gyurcsányék valódi arcát bemutató brutális videóm Facebook-oldalamon – amit néhány nap alatt több mint százötvenezren láttak –, s ezért a számtalan interjú, megszólalás is. Öt évvel ezelőtt takaréklángra tettem a közszerepléseimet, s azóta többnyire a saját céges ügyeimmel foglalkoztam. Attól, hogy egy olyan politikai erő van most már harmadszor is – kétharmaddal megtámogatva – kormányon, amely sokunk szimpátiáját bírja, az még nem azt jelenti, hogy minden aljasságot el kell viselnünk, s csöndben tűrnünk kell azon új baloldali mozgalmak feléledését, amelyek lángba kívánják borítani Európát és Amerikát. Előre megírt forgatókönyvek alapján polgárháborús állapotot akarnak előidézni – fizetett provokatőrökkel, háttérbe húzódott ideológusok által felhergelt csoportokkal megtámogatva. A kérdés annyi: milyen kormány vezesse majd ezt az országot 2022 után? Az egyik lehetőség: olyan, amely patriótaként hazában, nemzetben, a Teremtőben és egyetemes emberi értékekben gondolkodva, egy élhető világ megteremtésén dolgozik, ami szerintem az egyetlen igazán modern, jövőbe mutató, termékeny út. Ezzel szemben áll Gyurcsány, Dobrev Klára és a melléjük csapódott zsúrmarxisták, a momentumosok, jobbikosok és a többi új balos, szivárványos, meghatározhatatlan politikai identitású csapat, akik – bár rendkívül progresszívnek gondolják magukat, ám – kizárólag a múltat, a politikai–társadalmi zsákutcát szimbolizálják.  

– A színház lehet politikától független?

– Szerintem nem, mert minden értékválasztás egyben politika is. Nem direkt pártpolitikára gondolok. Egyáltalán nem ördögtől való, ha egy erős felhatalmazással bíró kormányzat az élet minden területén kijelöl és határozottan képvisel bizonyos irányokat, és egy jól kitapintható értékrend mentén irányítja egy ország mindennapjait. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a politika dolga megmondani, milyen darabokat, mely színészek főszereplésével kell bemutatni. Önmagában már az is politika, határozott értékválasztás, ha mondjuk, a hazaszeretetről szóló darabot állítok színpadra, és az is, ha olyat, ami porig gyalázza a magyar értékeket. A színház- és filmkultúra művészei ugyanis tömegeket orientálnak, emiatt mindig is komoly felelősségük van. Így volt ez Shakespeare korában vagy épp a kommunizmus évtizedeiben, de így van ma is, és ez lesz a helyzet ötven év múlva is.

– Korábban, 2006-ban lövetés volt és verés, most pedig diákok szabadon zárnak le egy közintézményt…

– Igen, valóban szerencsések, hogy nem Gyurcsány Ferencnek hívják a miniszterelnököt, mert akkor már lehet, hogy nem lenne szemük, vagy épp a veséjüket verte volna le egy gumibotos, azonosítószám nélküli rohamrendőr. Ilyenkor, bevallom, felmegy bennem a pumpa. Arra kérném a fiatal tüntetőket, legalább egy picit gondoljanak bele, miről beszélnek, amikor önkényt és diktatúrát emlegetnek, és úgy élik meg, hogy a hatalom csúnyán elbánt velük, miközben erről messze nincs szó. Van fogalmuk egyáltalán arról, miről beszélnek, hogy mi is az a valódi diktatúra? Segítek. Például az, amikor Wittner Mária 1956-ban, tizenkilenc éves lányként fegyvert fogott a hazájáért a világ legnagyobb kommunista hatalma – a Szovjetunió – és a gyilkos magyar kommunisták ellen. Majd amikor Kádár, Apró, Münnich, Biszku és a többi gyilkos áruló vezetésével leverték a szabadságharcot, Wittner Máriát is halálra ítélték. A legjobb barátnőjét, Katit mellőle vitték el a zárkából felakasztani, ő idegösszeomlást kapott, és nem tudhatta, mikor jönnek majd érte is, hogy kivégezzék. Végül „csak” életfogytiglant kapott, majd 1971-ben szabadult. Ezek után takarítónőként tudott elhelyezkedni, mert a neve mellett ott volt a kommunisták által rásütött bélyeg. Na, ezt hívják elnyomásnak, diktatúrának, önkénynek. Nem azt, hogy nincs elég telefontöltő, meg chiamagpuding az önként vállalt, papírmasé-forradalom műanyag szalagos viccbarikádjai mögött.

– Ahogy látom, nagyon feldühítette ez a gyurcsányi megnyilvánulás. Az elmúlt két hét történései, a petíció és az aláírók sokasága ad némi megnyugvást?

– Valóban elszakadt bennem valami. De azt sem tagadom, érzek egyfajta elégedettséget azzal kapcsolatban, hogy amire felhívtam a figyelmet, nem csak nekem fontos. A hazánk, a gyerekeink jövője a tét, és ezt egyre többen látják. A politikai kommunikációs imázsépítés azonban olyan szinten el tudja fedni a valóságot, hogy hajlamos még az én generációm is elfelejteni, mit is művelt Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként 2006-ban. Emberek szemét lövette ki, ártatlanokat vertek véresre, akiknek egyetlen bűnük volt, hogy nem értettek egyet vele, és méltó módon merték ünnepelni az ’56-os szabadságharc ötvenedik évfordulóját. Ezért kell elmondanunk újra és újra, ki is valójában Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc, akik merészelnek azzal fenyegetni, hogy majd elzárják a levegőt azoktól, akik szerintük megölték a magyar szabadságot. Miközben a Gyurcsány–Apró–Dobrev-klán ölte meg, az ő felmenőik, elvtársaik, akik a kommunista rendszert irányító gyilkosok voltak. Azért tértem vissza a kommunikáció frontvonalába, mert azt gondolom, újra meg kell szólítanom az embereket, a hazánk ügye mellé állítva őket.

Kapcsolódó írásaink