Belföld
Több száz babazászló leng már az országban

Több fővárosi kerület polgármestere mellett Karácsony Gergely budapesti főpolgármester is úgy döntött, kitűzi a gyermekek melletti kiállást, a családbarátságot jelképező zászlót a Főpolgármesteri Hivatalra, tudatta a Mozgalom, hozzátéve: legújabban a Miniszterelnökség bejáratánál is látható a babazászló, mégpedig mindkét verzió, a lányos rózsaszín és a fiús halványkék is.

„Érdemes a jövőnkre koncentrálni és megünnepelni a gyerekeket! Az egész ország és a boldogságunk szempontjából is nagyon fontos, hogy megszülessenek a kívánt gyerekek” – fogalmazott Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke az akció elindításakor.
A babazászló intézménye ugyanakkor nem újkeletű, 2011-ben Oberfrank Pál színművészé volt az ötlet, hogy az újszülött érkeztét így lehessen hirdetni. Most csupán a közintézmények irányába szólt a felhívás, amelyre örvendetesen nagyon sok visszajelzés érkezett eddig is.
A babazászlót kifüggesztő önkormányzatok folyamatosan bővülő listája itt található.
Babazászló megrendelését pedig emailben fogadja a mozgalom a [email protected] címen.