Belföld

Négy részvételi jelentkezést nyújtottak be a Lánchíd felújítására

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Lánchíd felújításának kivitelezéséről szóló közbeszerzési eljárás. A Magyarország szimbólumának felújítására kiírt, 2020. augusztus 11-én közzétett részvételi felhívásra az elmúlt közel egy hónap során tizennégy gazdasági szereplő jelezte érdeklődését. Közülük végül négy nyújtott be részvételi jelentkezést - írja a Budapesti Közlekedési Központ lapunknak is eljuttatott közleményében.

Négy részvételi jelentkezést nyújtottak be a Lánchíd felújítására
Négy részvételi jelentkezést nyújtottak be a Lánchíd felújítására
Fotó: MH/Katona László

A négy jelentkezőről a közbeszerzési eljárás jelenlegi szakaszában semmilyen további információ nem adható. A jelentkező gazdasági szereplőknek a tender jelenlegi szakaszában még nem kellett árajánlatot benyújtania. A közbeszerzési eljárás következő lépéseként a BKK megvizsgálja, hogy a benyújtott jelentkezések megfelelnek-e a részvételi felhívásban megfogalmazott elvárásoknak, és ez alapján születik döntés arról, mely cégeket hívják meg ajánlattételre; a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy minél több szereplő vegyen részt a közbeszerzésben - írja a BKK.

A kiválasztott gazdasági szereplők meghívására a BKK Igazgatóságának döntése után, várhatóan legkésőbb október első felében kerül sor. Amennyiben a tárgyalások végén kedvező ajánlatok érkeznek és Magyarország Kormánya is biztosítja az ígért támogatást, a BKK 2021 februárjában köthet szerződést a majdani kivitelezővel, amely márciusban kezdheti meg a felújítási munkát. Így Magyarország szimbóluma, a Széchenyi lánchíd 2023-ra születhet majd újjá.

A rekonstrukcióval kapcsolatban rengeteg további információ olvasható a BKK Lánchíd-felújítással foglalkozó aloldalán a bkk.hu/lanchid címen, ahol a közbeszerzéssel kapcsolatos dokumentáció is elérhető.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom