Belföld

Dagad a kizárási ügy az MSZP-ben

A demokrácia sérült. Nem kicsit. Nagyon – írta a jelölőbizottság elnöke

Önkényesen járt el az MSZP pártigazgatója és az etikai bizottság elnöke is, fejti ki a párt egyik, a tagság körében népszerű alapító tagja a pártigazgatónak címzett levelében.

Dagad a kizárási ügy az MSZP-ben
Harangozó Tamás
Fotó: MH/Papajcsik Péter

Gyámság alá helyezte Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója és Harangozó Tamás, az országos etikai és egyeztető bizottság (OEEB) elnöke a Pest megyei szervezetet, küldöttgyűlésüket elnapolták. Ezt vizsgálat nem előzte meg, csupán egy ismeretlen bejelentés, miszerint a szervezet alapszabály-ellenesen működik. Mint megírtuk, a megyei elnököt és elnökhelyettest már korábban felfüggesztették. Az OEEB határozata alapján a tisztújítás teljes folyamatának szervezését az elnökség és a pártigazgató végzi – jelentették be.

A Pest megyei tisztújító küldöttgyűlésen az előkészítő bizottság elnöke, Fábry Béla kért tájékoztatást a pártigazgatótól. A levelet egy kizárt tag juttatta el szerkesztőségünknek. Ebből idéznénk: „A jelzések hozzád érkeztek, vagy az OEEB-hez érkeztek dokumentumok? Írásban érkeztek – tudsz dokumentumot mutatni, dátummal, érkeztető bélyegzővel, iktatószámmal –, vagy szóban? Az OEEB-hez milyen dokumentumok érkeztek? Te küldted tovább a hozzád érkezett dokumentumokat, ha a »jelzések« hozzád írásban érkeztek? Vagy a szóban érkezett »jelzések« alapján kérted a jelző embert, embereket, hogy »jelzésüket« dokumentálják, azt küldjék meg az OEEB-nek? Hogy kerültek az OEEB-hez dokumentumok? S milyen »dokumentumokról« van szó?” – sorolja kérdéseit az elnök. Fábry Béla egyébként az MSZP alapító tagja, az ország „Trabantos MSZP-s”-ként ismerheti.

Így folytatja levelét: „Szomorúan tapasztalom, hogy az OEEB nem kérdezett meg sem engem, sem a jelölő és előkészítő bizottság egyetlen tagját. Nincs tudomásom arról, hogy a dokumentumok mifélék, annak eredetiségét, valóságtartalmát vizsgálták-e, az OEEB a határozathozatal során minden körülményt feltárt, megismert, mérlegelt-e, az ügyben érdekelt felek közül bárkit is meghallgattak-e. Ennek alapján, ha ez valóban így van, szomorúságom, az érzelmi állapot tényének rögzítésén túl mutat. Azt vélem, hogy a párton belüli demokratikus együttműködés és döntéshozatal sérült. Nem kicsit. Nagyon. S ez az egész Magyar Szocialista Pártra vonatkozóan aggasztó. Mert ha ez egy megyei területi szövetséggel megtörténhet, akkor mi akadálya van, mi akadálya lehet annak, hogy ez más esetekben nem fog előfordulni?”

Kapcsolódó írásaink

Gúr Nándor zuglói megbízása

ĀA szocialisták korábbi országgyűlési képviselőjének, a párt nyugdíjas tagozata elnökének Horváth Csaba nyújtott mentőövet, havi félmillió forintos megbízási szerződéssel

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom