Belföld

Tíz év alatt 16 ezer új óvodai hely jött létre

Tíz év alatt 16 ezer új óvodai hely létesült Magyarországon - ismertette a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátor új római katolikus óvodájának keddi átadásán.

Tíz év alatt 16 ezer új óvodai hely jött létre
Az új óvodai helyekre szükség volt és a továbbiakban is szükség lesz
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Soltész Miklós az 505 millió forint értékű, nagyrészt kormányzati támogatással megvalósult beruházás fontosságát kiemelve elmondta: az új óvodai helyekre szükség volt és a továbbiakban is szükség lesz, ezért a kormány a katolikus és a református, majd - egy új megállapodás alapján - az evangélikus egyház számára lehetővé tette, hogy korszerűsítsék a régi óvodák épületét és újakat építsenek.

Hozzátette: a mintegy százmilliárd forint értékű támogatási programnak köszönhetően csaknem kétszáz intézmény újul meg vagy épül fel.

Az államtitkár az ünnepségen a tanév elindulására kitérve arról beszélt, hogy a nappali tagozaton 1,2 millió gyerek kapja meg ingyen a tankönyveket, ami sok család számára jelent nagy segítséget. Legalább ilyen fontos - folytatta -, hogy a rászoruló és hátrányos helyzetben élő családok, valamint a nagycsaládosok gyermekeinek ingyenes étkeztetést biztosítanak; az erre fordított támogatások összege az elmúlt években 27 milliárdról 87 milliárd forintra emelkedett.

A koronavírus-járvány előtt a „méregzöld” természetvédők között az az elképesztő gondolat terjedt el - fogalmazott -, hogy az édesanyáknak nem kellene szülniük, a családoknak nem kellene gyermeket vállalniuk, mert ezzel az emberek a saját környezetüket pusztítják. Az államtitkár érthetetlennek nevezve ezt a törekvést azt mondta, a család gondoskodása, valamint az óvodában és az iskolában dolgozók munkája rengeteget ad a gyermekeknek, ez pedig sokszorosan felülírja ezt a gondolkodást.

„Gyermekeink születése nem a természet ellen van, hanem sokkal inkább a gyermekeket {...} a természet szeretetére, a természet tiszteletére és szolgálatára kell nevelnünk. Ha ezt meg tudjuk tenni, akkor a Földünkért nem kell továbbra sem aggódni” - jelentette ki Soltész Miklós.

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi római katolikus megyés püspök azt mondta, hogy Jézus szándékai szerint a gyermekeinknek példaképeknek kell lenniük előttünk, a felnőtteknek pedig meg kell őrizniük magukban a gyermeki lelkületet. Jézus áldása kihat a felnőttekre is, mindazokra, akik foglalkoznak, nevelik és gondozzák a gyerekeket, amiért köszönet jár nekik - tette hozzá.

Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédében kiemelte, a 33 települést számláló választókerületben 45 közoktatási-köznevelési intézmény érintett valamilyen épületkorszerűsítési vagy építési beruházással. A fejlesztések összege 13 milliárd forint, amiből huszonnégy iskola, tizenhárom bölcsőde és nyolc óvoda újul meg vagy épül fel - mondta.

Az ünnepségen köszöntőt mondott Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés kormánypárti elnöke és Máté Antal (Nyírbátor Jövőjéért Egyesület-MSZP-Párbeszéd-Momentum-Össszefogás Megyénkért-DK), Nyírbátor polgármestere is.

A Báthory István Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium intézményeként működő új óvoda megépítését a kabinet 475 millió forint pályázati támogatással segítette. A modern csoportszobákkal, játszóudvarral, tornateremmel és eszközökkel ellátott intézménybe 78 gyerek jár, nevelésükről pedig tíz óvodapedagógus és dajka gondoskodik.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom