Belföld

Huszonegy közel-keleti keresztény fiatal tanulhatott Magyarországon a Hungary Helps programban

Huszonegy közel-keleti keresztény fiatal végzett magyarországi tanulmányaival a Hungary Helps ösztöndíjprogramjában - közölte a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Huszonegy közel-keleti keresztény fiatal tanulhatott Magyarországon a Hungary Helps programban
Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Azbej Tristan emlékeztetett, a kormány két évvel ezelőtt ösztöndíjprogramot indított üldözött keresztény vagy kisebbségi keresztény közösséghez tartozó fiataloknak. Évente száz diáknak ajánlanak ösztöndíjat, de mivel legtöbben alapképzésre jelentkeztek, ez volt az első nagyobb csoport, amely végzett tanulmányaival - tette hozzá.

Ismertette: a program egyik feltétele, hogy a képzés vége után az ösztöndíjasoknak vissza kell térniük saját országukba, a diákok viszont annyira elhivatottak, hogy a jobb és könnyebb európai élet ellenére maguk is vissza akarnak térni közösségükhöz, hogy ott segíthessenek megszerzett tudásukkal.

Ez a választott képzésekben is megmutatkozik: például egy iraki fiatal kőolajmérnöknek, egy afrikai diák vízmérnöknek tanul - hangsúlyozta.

Az államtitkár elmondta: idén a koronavírus-járvány miatt nem lesz újabb évfolyam, de jövőre várhatóan folytatódik a program.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom