Belföld
Minden idők egyik legsikeresebb konzultációja a mostani

A rendkívül sikeres magyar járványellenes védekezésnek több fontos összetevője is van, köztük az Operatív Törzs és Müller Cecília országos tisztifőorvos munkája mindenképp kiemelendő – mutat rá az Origo. Jó időben, a többi országot megelőzve hozott a magyar kormány fontos védőintézkedéseket, az emberek pedig ezeket fegyelmezetten be is tartották.
Nemcsak az emberi életeket védte sikeresen a kormány, hanem a gazdaságot is azzal, hogy a megszorítások helyett munkahelyeket teremtettek, és a járvány közben is jelentős támogatást adnak a családoknak.
A kormány láthatóan betartja azt az ígéretet, amelyet Orbán Viktor tett még március végén, annyi munkahelyet hoz létre, amennyit a járvány megszüntet.
A vírus őszi újabb támadása előtt kérte a kormány ismét a magyarok véleményét a népszerű nemzeti konzultáción keresztül, amelyet még egy hétig – augusztus 31-ig –lehet kitölteni.
Az ellenzéki pártok és politikusok gyakran szeretik hangoztatni, hogy mennyire fontos számukra a demokrácia, most mégis mindent megtesznek annak megakadályozására, a már megszokott módon: hazudozással, az emberek becsapásával, az igazság elferdítésével.
Ennek ellenére ez lesz minden idők egyik legsikeresebb konzultációja, egy héttel a határidő lejárta előtt már közel kétmillióan töltötték ki.
Még egy hét van a nemzeti konzultáció kitöltésére
A mostani, kilencedik konzultációt mind hagyományos, mind online módon augusztus 31-éig lehet visszaküldeni. A legfőbb témája a koronavírus-járvány és annak gazdasági következményeinek kezelése; az íven összesen tizenhárom, a témába vágó kérdés található.
A konzultációban a koronavírus mellett szó van az Európai Bíróság azon határozatáról is, mely szerint jogellenes a tranzitzónákban ideiglenesen feltartóztatni azokat, akik az Európai Unióba igyekeznek.
Megkérdezték a magyarokat arról is, hogy továbbra is fenn kell-e tartani a magyar határ szigorú védelmét és őrizetét, mivel nemcsak Magyarország, hanem az Európai Unió biztonságának megőrzéséről is szó van.
A nemzeti konzultáció ide kattintva tölthető augusztus 31-ig.