Belföld

Kisfilm készült a magyarság elmúlt 1100 évéről

Az Alapjogokért Központ augusztus 20-án indította el „Igazság, erő, felemelkedés: együtt tesszük naggyá a Kárpát-medencét!” c., több hetes szemléletformáló kampányát, melyet számos, a nyomtatott és online sajtóban, valamint a közösségi médiában megjelenő tartalom, illetve egy honlap is kísér. A kampány fő eleme azonban a kisfilm, mely a magyarság Kárpát-medencei történetének meghatározó eseményeit dolgozza fel.

Kisfilm készült a magyarság elmúlt 1100 évéről
Igazság, erő, felemelkedés: együtt tesszük naggyá a Kárpát-medencét! címmel több hetes szemléletformáló kampányt indított az Alapjogokért Központ
Fotó: Alapjogokért Központ

Ezeréves keresztény államiságunk történetében ugyanis voltak daliás idők, de sorscsapások is: az igazság mindig a mi oldalunkon volt, azonban az erő kevesebbszer. A túlélés képessége viszont ezredéves magasságba emelte horizontunkat: teljesítményünk feljogosít minket történelmünk folytatására. Tudjuk, hogy az igazság továbbra is velünk lesz, de erő kell, hogy be is tudjuk azt bizonyítani - írja az Alapjogokért Központ. 

Objektum doboz

„Látjuk, hogy a magyarság gravitációs ereje egyre nagyobb, felelősségünk pedig túlmutat a saját magunk sorsán. Most világosodik meg minden, minden értelmet nyer: a szenvedéstörténet nem volt hiábavaló, céllal maradtunk meg. Megértjük, hogy mi magunk vagyunk a legendás felmentő sereg, amelyre vártunk. A mi felelősségünk, hogy a velünk élő népekkel szövetségben tegyük naggyá a Kárpát-medencét. Hogy megvédjük magunkat és együtt emelkedjünk fel; hogy együtt építsük a közös jövőt és az új korszakot. Ott vagyunk a győzelem kapujában, és következő nemzedék feladata a döntő ütközet megvívása – hogy Szent István koronájának minden ékköve újra ragyoghasson” - fogalmaznak. 

Ahogy Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke fogalmazott június 6-ai, sátoraljaújhelyi beszédében: „Adódjatok össze és készüljetek, minden nap készüljetek!”

Kapcsolódó írásaink

Orbán Viktor: Hazánk újra és újra utat tör magának

ĀA szabadságért minden percben meg kell küzdeni - Magyarország biztos otthon, mely visszavár mindenkit, ki része akar lenni a nagy elődeinket idéző országépítésnek - A magyarok nem engedhetik meg maguknak a gyengeség luxusát - A TELJES BESZÉD + VIDEÓ