Belföld

Gyurcsány aknamunkája

Hétértékelő. A baloldal pártjai rendkívül rossz állapotban vannak, közösen sem lennének képesek kormányozni, az általuk vezetett önkormányzatokban is rendre kudarcot vallanak

Az elmúlt hetekben egyértelműen Gyurcsány forgatókönyve valósult meg, aknamunkájának köszönhetően pártján kívül szinte minden baloldali formáció valamilyen belső konfliktustól szenved – állapította meg lapunknak Deák Dániel politológus. A balliberális oldal gondjait tetézi, hogy a számukra követendő példa, Nyugat-Európa súlyos válságba került.

Gyurcsány aknamunkája
Fotó: MH/Purger Tamás

Miközben a Jobbik még a legalapvetőbb pártfunkciókat sem tudja ellátni és még jelöltet sem képes állítani a szerencsi időközi választáson, a Gyurcsány Ferenc vezette DK és a Momentum háborúja újabb fordulatokat vett – mondta lapunknak Deák Dániel politológus. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a baloldal pártjai rendkívül rossz állapotban vannak, sem önállóan, sem közösen nem lennének képesek kormányozni. Ráadásul az általuk vezetett önkormányzatokban is rendre kudarcot vallanak, ennek leglátványosabb példája Göd, ahol kiengesztelhetetlen ellentét feszül a baloldali politikusok között.

Budapesten sem jobb a helyzet, itt értelmetlen biciklisávok felfestésén és a szivárványos zászlók kitűzésén túl nem sok érdemi lépés történt, Karácsony Gergely mintha elfelejtette volna választási ígéreteit, bele sem fog azok megvalósításába. Ez rontja a baloldal választási esélyeit, hiszen korábban abban reménykedtek, hogy majd az ellenzéki városvezetők munkájának köszönhetően fognak nyerni 2022-ben – mutatott rá Deák.

Az elmúlt hetekben egyértelműen Gyurcsány Ferenc forgatókönyve valósult meg, a DK-vezér aknamunkájának köszönhetően pártján kívül szinte minden ellenzéki formáció valamilyen belső konfliktustól vagy problémától szenved – folytatta az elemző. Emlékeztetett: a Momentumban egy kiszivárgott belső levél szerint komoly belső elégedetlenség alakult ki a párt szövetségi politikája – elsősorban a DK-hoz fűződő viszony – és néhány politikus botrányt keltő kijelentései miatt. A szocialistáknál is tapintható az elégedetlenség, ezt jelzi az is, hogy Mesterházy Attila elindul a jelenlegi pártelnökkel, Tóth Bertalannal szemben – magyarázta Deák Dániel. Hozzátette: ez nem meglepő fordulat, hiszen az MSZP támogatottsága történelmi mélyponton van, a párt jelenlegi vezetése már abba is belemenne, ha csupán öt befutó helyet kapnának a 2022-es választási listán. Az MSZP mára teljesen elvesztette önállóságát és kiszolgáltatottá vált Gyurcsánynak, Mesterházy ezen szeretne változtatni, önálló identitást kíván adni a pártnak.

Szintén a bukott miniszterelnök áll a Jobbik szétesése mögött, az egykori nemzeti párt Gyurcsány halálos ölelésének következtében morálisan és szervezetileg megsemmisült, még a saját jelöltjét sem tudja a baloldal nélkül elindítani – jelentette ki Deák. Felidézte: Jakab Péternek hét hónap sem volt elegendő arra, hogy a január 25-én tartott tisztújító kongresszus által hozott döntéseket nyilvántartásba vetesse a bírósággal.

A Momentum, az MSZP és a Jobbik gyengélkedése a DK malmára hajtja a vizet, Gyurcsány Ferenc célja egyértelműen az, hogy ő diktálja a feltételeket az ellenzéki térfélen a 2022-es választáson – összegezte az elemző. Közölte, a balliberális oldal azért is komoly bajban van, mert a számukra követendő példa, Nyugat-Európa súlyos válságba került. Ahogyan Orbán Viktor is fogalmazott, a Nyugat elvesztette a vonzerejét, miközben Közép-Európa dinamikus erősödésen ment keresztül. A magyarok többsége is így gondolja, hiszen mostanra a kivándorlási folyamatok pozitív irányba változtak, az elmúlt években már lényegesen többen költöztek haza Nyugatról, mint ahányan kivándoroltak – fűzte hozzá Deák.

Kapcsolódó írásaink

Gyurcsányék ledarálnák a Momentumot

ĀHétértékelő. A veszély nem múlt el, az olasz számok is igazolják a magyar kormány aggodalmait az illegális migráció és a koronavírus összefüggésével kapcsolatban

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom