Belföld

Szombathy Pált kirúgta a Digi Sport az indexes szerepvállalása miatt

Az Index körül kitört balos belháborúban játszott szerepe miatt kirúgta Szombathy Pált a Digi Sport - erről maga az újságíró számolt be Facebook-oldalán. Egybehangzó sajtóértesülések szerint Szombathy lehet az Index új főszerkesztője.

Szombathy Pált kirúgta a Digi Sport az indexes szerepvállalása miatt
Szombathy Pál 10 éven át dolgozott a Digi Sportnál
Fotó: Youtube

"Most azonban itt a búcsú ideje, amit másképp képzeltem, önszántamból és békében, de nem így lett: a DIGI ugyanis elbocsátott, méghozzá szerződésszegés miatt; a kirúgás indoklása szerint nem tájékoztattam a munkáltatót arról, hogy 2017 óta az Index Zrt. igazgatósági tagja vagyok, ami lássuk be, igen abszurd állítás, hiszen mindez bőséggel megjelent akkor a nyilvánosságban, s természetesen engedélyt is kértem digisportos munkahelyi vezetőimtől akkor, három éve egy másik, nem konkurens profilú gazdasági társaságban betöltött tiszteletdíjas tevékenységhez. Én tehát most nem felálltam, hanem eltávolítottak, miután kitört az indexes konfliktus. (ahogyan egyébként már a balhé első napján elköszönt tőlem a pozsonyi Új Szó című napilap is, ahol szintén tíz éven át írtam elemzéseket minden héten)." - írta a közösségi portálon Szombathy Pál.

Objektum doboz

Az Index vezérigazgatói posztjára 2020. július 22-én nevezte ki a lapot tulajdonló kuratórium elnöke, Bodolai László a Horn-korszak vezető baloldali újságírójának számító Szombathyt, aki mindössze négy nap után távozott tisztségéből. Bodolai akkor arról beszélt, hogy Szombathy olyan ellenállással találkozott, ami miatt visszalépett a poszttól, de az igazgatói tanácsban továbbra is részt vesz.

Az elmúlt napokban a Media1-gyel az élen több sajtóorgánum is arról írt, hogy Szombathy Pál lehet az Index új főszerkesztője.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom