Belföld
Buda egyik legnagyobb városi parkja lett a megújult Millenáris

A kormány 18,6 milliárdos támogatásával megvalósuló, egykori Ganz-gyár területén kialakított új közösségi teret Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Varga Mihály pénzügyminiszter adta át államalapításunk ünnepén. „Két évtizedes időszak méltó befejezése a mostani megnyitó" – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Azt is hozzátette, a kormány 2013-ban döntött úgy, hogy befejezi a Millenáris projektet. Varga Mihály azt hangsúlyozta, az új parkrész több mint két hektár területre terjed ki, ebből tizenhétezer négyzetméteren zöldfelületet, több mint 650 négyzetméteren vízfelület alakítottak ki.

A panorámaliftekkel felszerelt függőkertek mellé a parkba összesen 355 előnevelt fát telepítettek és létrehoztak egy vízinövényeknek otthont adó tavat is. A légszennyezés ilyetén csökkentése mellett a környék parkolási gondjait a Millenáris alá épített, ötszáz férőhelyes mélygarázs enyhíti.

Az épületek felújításával az itt helyet kapó intézmények is jobb feltételek között működhetnek, elkészült az új Nemzeti Táncszínház, és sor került a Startup Campus Budapest kialakítására is – jegyezte meg a tárcavezető.