Belföld

Ütős marketing is kell a jó romapolitikához

A kollektív áldozati szerep helyett a tisztes élet és az anyagi érvényesülés perspektíváját kell felmutatni a hátrányos helyzetű fiataloknak és családjaiknak– mondta lapunknak Forgács István romaügyi szakértő

Az elmúlt tíz évben rengeteg pozitív változás indult el a cigányság felzárkózása érdekében, a szakképzés átalakítása kiemelten ilyen cél. Azok erőfeszítéseit pedig, akik vállalják az előrébb jutás fáradalmait, közvetlen környezetük is elismeri – mondta lapunknak Forgács István romaügyi szakértő, akivel Gyöngyöspatáról és az iskolaőrségről is beszélgettünk.

Ütős marketing is kell a jó romapolitikához
„Sokan megértették a cigányság soraiban, hogy a segély nem segít”
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

– Kifizette az állam a gyöngyöspatai szegregációs kártérítést, de törvényileg bezárta a kaput a hasonló perek előtt. Jó döntés született?

– Ez egy nehéz kérdés. Kezdjük ott, nem egyértelmű, mit értünk iskolai szegregáció alatt.

– A faji alapon történő hátrányos megkülönböztetést.

– Elméletileg igen. Csakhogy ilyesmire az elmúlt tíz évben szándékossággal csak kevés esetben került sor. Ahol mégis, ott a bíróság teljes határozottsággal lépett fel a törvénytelen állapot felszámolása érdekében. Viszont az úgynevezett passzív szegregáció megítélése már egészen más körbe tartozik, más eszközöket is kíván a megoldása. Felvetődik például a kérdés: elveheti-e az állam a szülő jogát annak eldöntésére, melyik iskolába nem akarja járatni a gyermekét?

– Ez a szabad iskolaválasztás joga. Alapjog.

– Pontosan. Hasonló folyamatok zajlottak le a gyöngyöspatai iskolában. Természetesen az, hogy ha a cigány gyermekeket pincében vagy csak származás alapján külön oktatnak, akkor az elfogadhatatlan. A 2010 előtti viszonyokra vonatkozó ítélet szerint ugyanis erre is volt példa, de ezt a jelenlegi esélyegyenlőségi törvény is tiltja. Úgy vélem, országos szinten kellene közös álláspontra jutni a kialakult helyzettel, illetve az arra adható válaszokkal kapcsolatban. Amíg ez nem történik meg, mindenki csak reagál a másikra. Hiányzik a zsinórmérték.

– Ön szerint mi lenne az?

– Ahogyan én elvárom, hogy senkit ne érjen hátrányos megkülönböztetés, úgy azt is, hogy bizonyos dolgokat azonosan, objektív módon mérjen mindenki. Nem lehet például kérdés a tanár és az iskola tisztelete és biztonsága.

– Ezt üzeni a kormány is az iskolaőrség bevezetésével. Jó lépés?

– Mindenképp. Persze nem old meg mindent. Több pedagógiai asszisztens és iskolai pszichológus is kellene, de kimondhatjuk: az államnak kötelessége megfelelő oktatásban részesíteni minden gyermeket, akiknek viszont – egy bizonyos korig legalábbis – kötelező részt venniük az oktatásban. Ez nem egyirányú utca. Kiművelt kútfők kellenek egy egészséges társadalomhoz.

– Csakhogy mintha éppen Gyöngyöspata kapcsán billent volna el az egyensúly a kötelességek felől a jogok irányába.

– Egy nemzet túlélésének záloga, hogy nagyjából mindenki arányosan vegye ki a részét az erőfeszítésekből. És ne forduljon elő az, hogy míg az egyik ember az erejét megfeszítve dolgozik és taníttatja a gyermekeit, közben az ország másik pontján valakinek ez kevésbé fontos, és nem érzi, illetve nem akarja érteni a saját felelősségét. A társadalom egésze jogosan várja el valamennyi tagjától, hogy az állami oktatásban megszerezhető tudás úgymond ne csak felkínálva legyen, hanem jó értelemben véve elvéve és felhasználva is. Lehet bojkottálni az iskolát, akadályozni a működését, csakhogy abból nem lesz felzárkózás, nem lesznek adófizető, dolgos állampolgárok, akiknek majd a befizetéseiből működtethető az ország.

– Egy utolsó felvetés erejéig visszakanyarodnék Gyöngyöspatához. Mindezek tükrében melyik a jobb megoldás: az anyagi vagy a képzésbeli kártérítés?

– A bíróság megítélte, és ki is kell fizetni a százmillió forintot. Ezt a kormány sem vitatja. Morális tekintetben persze mindenkinek lehet véleménye, de nem kell senkinek senkit meggyőznie arról, hogy hogyan lássa ezt a kérdést, nincs egyetlen igazság. És bár az érintetteknek nem mondhatja meg senki, hogy mire költsék a kártérítést, érdemes eljátszani talán a gondolattal, hogy mi lett volna, ha a teljes összeget egy alapítvány kezelte volna, amely a hátrányos helyzetű helyi cigány gyerekek taníttatását segítené. Egy ország hajolt volna meg előttük. Ám lássuk be, nem életszerű, hogy bárki feláldozná az egyébként sem túl nagy, és a jog szerint neki járó kárpótlást a kissé megfoghatatlan társadalmi béke érdekében. Erre kevesen lennének képesek.

– Akkor mégiscsak jobb, hogy a törvénymódosítás révén ilyen helyzet nem állhat elő többé, nem?

– Sokkal egyértelműbb lett a szabály, tisztábbak a viszonyok. A legjobb persze az lenne, ha nem is kellene ilyesmiről beszélni, mert nem fordulna elő. Ehhez az egész társadalmi környezetet kellene átalakítani, kimondva egyúttal, hogy nem háríthatjuk a köznevelés szereplőire a szocializációs hátrányok lefaragását, a gyermekek beilleszkedésre való alkalmassá tételét. Elsődlegesen nem az iskola dolga mentális egészséget kialakítani, ez a család felelőssége. Ha ebbe az irányba billen el a rendszer, az iskola nem tudja ellátni az alapvető feladatait.

– Akkor mit lehet tenni?

– Én úgy látom, létezik az úgynevezett kétszintű iskolaéretlenség jelensége. Ennek leküzdésén hatalmasat lendített a hároméves kortól kötelező óvodáztatás, ám ez csak az első lépés. Az ország jelentős részében ugyanis továbbra is magas a nem kellő mértékben iskolaérett gyermekek aránya, akiknek az iskolarendszerben való megjelenése sokszor megoldhatatlan feladat elé állítja a pedagógusokat. Nő a nehezen kezelhető alsósok száma, s ez nem csak a romákra igaz. Persze a világ is rengeteget változott, csökkent a tanárok presztízse, nőtt a diákok „hangja”. Mindenesetre miután lepereg a nyolc év, érkezik a következő iskolaéretlenségi szint, így a szakközépiskolákban már elképesztő mértékű lesz a lemorzsolódás.

– Megoldás lehet a kilencosztályos iskola?

– Igen, és szerintem a kilencedik osztályt inkább az általános iskola végére kellene tenni. Eközben el lehetne mozdulni abba az irányba, hogy az óvoda ne csak a játék helye legyen, az utolsó évben lehetne már nagyobb a terhelés, felkészülve a számos kötöttséggel és elvárásokkal járó iskolai életformára. Sőt, az utolsó nyáron kellene még külön iskolai felkészítést is szervezni, a leendő tanárok és diákok „összeterelésével”. Ez segítené az átállást. A családi helyzetből fakadó hátrányokat később már sokkal nehezebb behozni.

– A korai fejlesztést szolgálják a jelenlegi kormány által felfuttatott Biztos Kezdet Gyerekházak és a Tanodák is.

– Igen, ezek mind pozitív kezdeményezések. Ezt az elvet kellene kiterjeszteni, különösen a leszakadó térségekben, aztán majd a középiskola, illetve a szakközépiskola előtt egy pluszévet beiktatni, segítve az ottani átmenetet, a megmaradt hátrányok leküzdését. Ez lenne a kilencedik osztály.

– Nemrég alakította át a kormány a szakképzési rendszert, természetesen ellenzéki tiltakozások közepette. Jogosan siratták egyesek a gimnáziumokat? Hogyan érinti a változás a szegényebb rétegeket?

– Nem sajnálom a gimnáziumokat, az új rendszer pedig további lehetőségeket nyit meg a fiatalok, különösen a hátrányos helyzetűek előtt. Szomorú tapasztalat, hogy miközben egyre több a diplomás, egyre kevesebb a szakképzett munkaerő. Pedig a szakképzés igenis szexi dolog lehet a jövőben. Megfelelő képzettséggel a tizennyolc-tizenkilenc éves fiatalok már pénzt tudnak keresni, amely különösen a társadalom alsóbb csoportjaihoz tartozó családok esetében kiemelten fontos. Ha sok tízezer hátrányos helyzetű szülővel meg tudjuk értetni, hogy a gazdaság hosszú távon komoly jövedelmet kínál a gyermekeiknek, motiváljuk őket arra, hogy ne adják fel a taníttatásukat. Ebben is kellene egy társadalmi minimum. Tegyük kicsit félre az elitista szemléletet! Nem csak a diploma lehet perspektíva.

– A közfoglalkoztatás segítette a munkához való viszony tisztázását a cigányság körében?

– Komoly eredmény, hogy mindazok, akik kezdeni akartak valamit az életükkel, megértették, hogy a segély nem segít. S bár sok pénz nem jár a közfoglalkoztatásért, az a bér mégiscsak több, mint a segély. Ráadásul az elmúlt években tízezrével léptek ki ebből a körből az elsődleges munkaerőpiacra, már jóval komolyabb fizetésért. Fontos tény, hogy a közfoglalkoztatás sokszor bizonyos szocializációs hiányosságokat is pótolt. Rengeteg hátrányos helyzetű ember tudott így megkapaszkodni, annak lehetőségével, hogy a következő generáció még előrébb tud majd jutni. Lehetőség ugyanis akad, hamarosan ismét égető lesz a munkaerőhiány. Fontos az is, hogy a gazdaság szereplőit, a kiemelt állami nagyberuházásokat össze lehessen kötni a potenciális, képzett, akár roma munkavállalókkal. A kollektív áldozati szerep helyett a tisztes élet és az anyagi érvényesülés perspektíváját kell felmutatni ezeknek a fiataloknak és családjaiknak. Nem lehet kérdés, hogy az iskola valójában jó, érdemes tanulni. Persze ez rengeteg lemondással jár, ám ha végre elkezdjük a megfelelő szemléletet szétteríteni a cigányság körében, annak meg lehet az eredménye. Ez az egész magyar társadalom és a gazdaság elemi érdeke. Sőt, ez az egyetlen út.

– Ehhez komoly motivációs képességgel bíró helyi vezetők is kellenek, akikre hallgatnak az érintettek. Azt mondják, Cserdi nemrég elhunyt polgármestere, Bogdán László ilyen volt. Miért nem hallunk több hozzá hasonlóról?

– Pedig sok ilyen vezető van. Szükség van megfelelő állami erőforrásokra, ha úgy tetszik, a köznevelés felzárkózásközpontú reformjára. Továbbá annak megértetésére: aki szereti a gyermekét, az nem vonja meg tőle az iskolát. Bogdán is ebben hitt.

– Lassan egy évtizede az a szabály, hogy aki ezt megteszi, bukja a családi pótlékot. Volt is hiszti miatta.

– Pedig ez egy üdvözlendő, az érintettek javát szolgáló szigorítás. Sok olyan cigány fiatallal dolgozom, akik hamar megbánják, hogy végzettség nélkül hagyták ott az iskolát. Az új szakképzési törvény nekik is kínál új lehetőségeket. Nehéz erről beszélni, de muszáj az újabb generációkra koncentrálni az erőforrásokat, hiszen nagyon nehéz valódi jövőt kínálni egy negyvennyolc éves, hatgyerekes, háromunokás, hat általánost végzett hajdúnánási cigány asszonynak. És sok ilyen cigány asszony van az országban. Nem győzöm hangsúlyozni: társadalmi közmegegyezés kell arról, hogy a hátrányos helyzetű cigány fiatalokat képzettséghez kell juttatni.

– Egy korábbi nyilatkozatában úgy fogalmazott: a többségi társadalom megítélése sokat javult a cigányok iránt, és a cigányok egy része már döntött, nem lesz szélsőségek között élő közösség. Mire alapozza?

– Saját, személyes tapasztalataimra. Az elmúlt tíz évben rengeteg pozitív változás indult el a cigányság felzárkózása érdekében, a szakképzés átalakítása kiemelten ilyen cél. Azok erőfeszítéseit, akik vállalják az előrébb jutás fáradalmait, közvetlen környezetük is elismeri. Azonban a folytatáshoz, egy jó romapolitikához, mindahhoz, amiről beszéltünk, ütős marketing is kell. El kell tudni adni a jövőt és a tenni akarást a jövőkép nélküli cigány fiataloknak.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom