Belföld

Soltész: A kereszténység közösséget teremt

A kereszténység közösséget teremt, a közösség pedig segít megtartani a nemzetet - hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap este a budapesti Szent Margit-templomban.

Soltész: A kereszténység közösséget teremt
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszél az Újlipótvárosi Szent Margit Plébániatemplomban tartott gitáros ifjúsági szentmise végén
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Soltész Miklós a DÚR - Dicsőség az Úrnak avagy Dalolj az Úrnak című katolikus kottagyűjtemény második kiadását bemutató gitáros szentmise után mondott köszöntőjében hangsúlyozta: a könnyűzenét liturgikus célra használó fiatalok összekapcsolják a hagyományt az újjal. Szolgálatukkal közösséget teremtenek, és akik megtalálják a helyüket ebben a közösségben, biztos, hogy értékteremtő, értékőrző tagjaivá válnak a nemzetnek - fűzte hozzá.

Azt is mondta: az énekgyűjteményre olyan nagy volt az igény, hogy első kiadását hetek alatt "szétkapkodták". A második kiadást négyezer példányban nyomtatták és ország-, illetve Kárpát-medence szerte terjeszteni fogják.

Közölte: a kötetben ökumenikus énekek is vannak, így a kiadvány a keresztény felekezetek összetartozását is erősíti.

A kormány 3,5 millió forinttal támogatta a kiadványt - mondta Soltész Miklós, megjegyezve, hogy örömmel támogatják az ilyen közösség- és értékteremtő kezdeményezéseket, különösen most, amikor a sokáig a kereszténység védőbástyájának tekintett Nyugat-Európában sokan próbálják lerombolni a keresztény hagyományokat.

A kötet első kiadása 2019 őszén jelent meg. A 191 ének kottáját tartalmazó gyűjtemény az elmúlt évtizedek katolikus könnyűzenei terméséből válogat. Az ingyenes kiadvány célja segíteni a templomi zenekarokat.

A gyűjtemény honlapján, a durkonyv.hu oldalon megtalálhatók a könyvben szereplő énekek hangfelvételei is.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom