Belföld

Pénzmosók és költségvetési csalók megjelenésétől tartanak Újbudán

Tiltakozik a helyi Fidesz

Az újbudai Fidesz közleményben tiltakozik László Imre DK-s polgármester, illetve a XI. kerület baloldali vezetésének döntése miatt, amellyel kétes hátterű cégeket és bűncselekményekkel vádolt személyeket részesítenek előnyben az újbudaiak pénzén.

Május 29-én tízmilliós szerződést kötött a vezetés az önkormányzati tulajdonú cégek gazdálkodásának átvilágítására a Stark Capital Zrt.-vel. „Azzal a céggel amelynek vezetője, Bató Csaba, az MFB Invest Zrt. egykori vezérigazgatója, tulajdonosa Erős Dániel, a volt MFB-vezérigazgató, Erős János fia, aki után offshore cége üzletei miatt pénzmosás gyanújával nyomoztak a hatóságok” – áll a közleményben. Felszólítják a polgármestert és a balos vezetést, hogy azonnali hatállyal mondják fel ezt a szerződést, különben a költségvetési csalás miatt jogerősen három év két hónap börtönbüntetésre ítélt Czeglédy Csaba után most egy offshore-lovagokkal kapcsolatban álló vállalkozás kaphat lehetőséget a kerületnél.

Kapcsolódó írásaink