„Drukkolunk a minél kevesebb válásért”

– Hetek óta fogadják az egyszülős családokban nevelkedő gyermekeket nyári táboraikban.

– Gyakorlatilag folyamatosan telt ház van, s nemcsak Budapesten, hanem Kecskeméten és Veszprémben is. A karantén kizsigerelte a szülőket és a gyermekeket egyaránt. A teljes időszak alatt a három helyszínen csaknem hétszáz gyermek táborozhat.

– Mi jelentette a szülőknek a legnagyobb gondot a karantén alatt?

– Sok nehézséggel kellett megküzdeniük, azoknak a szülőknek, akiknek megmaradt a munkájuk, az jelentett gondot, hogy hirtelen duplájára nőtt a feladatuk. A munka mellett tanulni kellett a gyerekkel, foglalkozni a kistestvérrel, vinni a háztartást, segíteni a nagyszülőknek bevásárolni, hiszen ők is be voltak zárva. Szinte nem is érintkezhettek egymással, noha korábban sokszor éppen a nagyszülők segítettek be a gyermekek felügyeletébe. Emellett a pszichés nyomást is nehéz volt elviselniük. A másik csoportba azok tartoznak, akiknek nem volt, vagy elvesztették a munkájukat.

– Az Egyszülős Központ miben tudott segíteni a szülőknek?

– Több mint hat tonna élelmiszert juttattunk el a családokhoz. Sok helyen ugyanis az volt a legfontosabb probléma: „hogyan fogunk megélni, ha nincs bevételünk?” Megugrott azoknak a száma, akik munkát keresnek, egy kollégánk csak munkavállalás lehetőségeivel foglalkozik, aki amellett, hogy segít önéletrajzot írni, a konkrét munkaközvetítésben is részt vesz. A karantén alatt sok családnak segítettünk a tanulásban, száz családnak laptopot adtunk, hogy a gyerekek tanulni tudjanak. Elindítottunk olyan online támogatói közösségeket, amelyek a bezártság alatti pszichés terhelésben tudtak segíteni.

– A KSH adatai szerint harminc éve nem kötöttek ennyi házasságot, mint manapság, miközben a válások száma is örvendetesen csökkent. Minek tulajdonítja a kedvező statisztikai adatokat?

– Ha egy társadalomban a család ennyire kiemelt figyelmet kap, mint Magyarországon, akkor az biztos érezteti a hatását. Ez megmutatkozik a házasságkötések, a gyermekszületések számában is – véleményem szerint minden támogatást megér, hogy a vágyott kisbabák megszülethessenek.

– Hallani olyan hangokat, hogy akár veszélyeket is rejthet a családokra, a megszületendő gyermek életére nézve, ha a szülők az állami támogatásokért cserében vállalnak (további) gyermeket. Össze lehet ezt kötni így?

– Éppen fordítva látom. A gyermekvállalás mindig személyes dolog, ha egy család szeretne egy vagy több gyermeket, de azt kell mondaniuk, nem megy, mert anyagilag nem tudják megoldani, akkor az egy valós akadály. Ám ha valaki nem szeretne gyermeket vállalni, fizethetnek neki akármennyi pénzt, akkor sem fog szülni. Nem gondolom, hogy az emberek a támogatásért hoznak gyerekeket a világra, ez az emberek degradálása volna, amit én biztosan nem tennék meg.

– Meddig tarthat a KSH adatai­ból is tükröződő családalapítási kedv?

– Őszintén remélem, hogy sokáig, igaz, amikor trendekről beszélünk, hosszabb időt kell figyelembe venni. Az elmúlt öt évben csökkent a válások száma is – ez mindannyiunk érdeke.

– Még akkor is, ha az Egyszülős Központ létével lényegében ellentétes az irány.

– Ha valaki egyedül neveli a gyermekét, ő az, aki a leginkább szorít azért, hogy minél kevesebb válás legyen az országban, mert pontosan tudja, milyen nehéz egyedül. Azt is tudja, gyermekének milyen kemény az élete. Vagyis ha valaki drukkol a minél kevesebb válásért, azok mi vagyunk. Amiről beszélgetünk, azok olyan élethelyzetek, amelyek már megtörténtek, és véletlenül sem arról van szó, hogy azért szorítunk, minél több „ügyfelünk” legyen. Az Egyszülős Központ léte arról szól, hogy azok a családok, amelyek nehéz helyzetbe kerültek, ne felejtődjenek el. Attól, hogy valaki egyedül nevel gyermeket, még ugyanazt a feladatot látja el, mint egy teljes család. Nekik ehhez segítséget kell nyújtani, hiszen folyamatosan két „műszakban” dolgoznak, a munkahelyükön és otthon.

– Könnyű volt elfogadtatni a mai politikai vezetéssel, hogy léteznek, és hogy a munkájukra szükség van?

– Az egyszülős családokkal való foglalkozás szinte az egész világon zavarba hozza a döntéshozókat, hiszen mindenki arra törekszik, hogy egy gyermek a lehető legoptimálisabb környezetben nőjön fel. Az elmúlt tizenöt évben minden lehetséges fórumon elmondtam, hogy az országban él háromszázezer család, több mint félmillió gyermeket nevelnek. Segítségre van szükségük, mert az nem jó út, hogy senkinek nincs rájuk gondja, figyelme. Éppen ez a kormány tette lehetővé, hogy létrejöjjön az Egyszülős Központ, valamint tizenegy vidéki városban olyan klubok, amelyek a helyi közösségek ügyeit intézik, ezek közül kettő határontúli. Vagyis a támogatást most kaptuk. Itt inkább az a kérdés, mit tegyünk azokkal a családokkal, akik mégsem a legoptimálisabb környezetben élnek. Természetesen nem állítom, hogy minden kétszülős család optimális környezet egy gyermek számára, de az egyszülősök között sem mindenki elvált vagy „szingli”, akad aki elveszítette a párját. Minden élettörténet más, ezért aki ide bejön, attól soha nem azt kérdezzük, miért vagy egyszülős, csak azt, miben segíthetünk. Nem az a dolgunk, hogy megítéljük, ki, mit csinált jól vagy rosszul, mert nem láthatunk bele a másik ember életébe.

– Említette, hogy a jelenlegi kormány ismerte fel az egyszülősök támogatásának fontosságát. Mit gondol, mekkora szerepe volt e döntésben annak, hogy korábban kormányszóvivőként dolgozott?

– Ha arról beszélünk, hogy közel egymillió ember él az országban, aki segítségre szorul, abban nem Nagy Anna a főszereplő, hanem az a hatalmas tömeg, amelyet a szervezetünk képvisel.

– Benne van egy játékban?

– Persze!

– Játsszuk azt, hogy csökkentjük az egyszülős családok számát! Elérhetnénk a célunkat azzal, hogy létrehoznak egy olyan társkereső szolgáltatást, ami kizárólag az egyszülősöknek szól?

– A lényegre tapintott, mert már tervezzük ezt a társkereső fórumot. Tárgyaltunk különböző szereplőkkel, akik segíthetnek nekünk a megvalósításban. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy száz százalékig egyszülős társkeresőt nem lehet létrehozni, hiszen a gyermeket egyedül nevelők kilenctizede anyuka.

– Tapasztalataik szerint hogy tolerálják a gyerekek, ha a szülőnek új társa lesz, illetve ha a szülő az átlagosnál sűrűbben váltogatja partnereit?

– Akkor szabad egy egyedül nevelő szülőnek bevonni a család életébe új felnőttet, ha azt gondolja, a kapcsolat valóban hosszú távú lesz. A gyereknek nagy szüksége van a szeretetre, a biztonságra, a stabilitásra és a tiszta kommunikációra. Ha egy gyerek azt éli meg, hogy folyton váltakoznak körülötte a felnőttek, akkor megtanulja: neki nem jó kötődni egyikhez sem, mert úgyis el fog tűnni. Az egyszülős anyukának, apukának a szokásosnál is sokkal óvatosabbnak kell lennie a párválasztás terén, mert nemcsak magának választ párt, hanem a gyermekei életébe is bevonja az új családtagot. Egy új felnőttet elfogadni a gyereknek eleinte traumát jelent.

– Vezetnek arról statisztikát, hogy az egyszülősök hány százaléka menekült el családon belüli erőszak elől?

– Statisztikát nem vezetünk, de a munkánk során tapasztaljuk, hogy ez markáns probléma. Olyan esetekkel is találkoztunk, amikor a családon belüli erőszak azután sem ér véget, hogy a szülők útjai elváltak. Korábban indítottunk egy csoportot, amelyben kifejezetten bántalmazott nők vettek részt.

– A másik véglet, amikor valaki direkt választja a szingli létet. Hány hasonló esettel találkoznak?

– Inkább úgy fogalmaznék, találkozunk olyan szülőkkel, akik eleve egyedül kezdték a gyermeknevelést. A kisbabák tíz százaléka egyszülős családba jön világra, ami évente kilencezer gyermeket jelent.

– Döbbenetes szám.

– Ha egy édesanya egyedül hozza világra gyermekét, sok esetben az apuka már a terhesség alatt eltűnik. A magukra maradt várandósok gyakori vendégek nálunk. A többi szülő nagy része sem úgy tervezi, hogy egyedül neveli majd gyermekét, gyakran inkább az történik, hogy elérnek egy kort, ami választás elé állítja őket: vagy gyermeket szül „most”, vagy soha nem lesz kisbabája. Sokan ezért inkább az előbbi lehetőséget választják, bízva abban, hogy később találnak társat. Egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan anyukával találkoztam, aki eleve úgy döntött, egyedül akarja felnevelni gyerekét.

– Miért keresik fel a szülők leg­gyakrabban a központot?

– Mielőtt elindult volna a központ, készítettünk egy kutatást, mi jelenti az egyszülős családoknak a legnagyobb problémát. Az első helyre az elszigetelődés került. Sokszor azért nyitnak be hozzánk, mert közösséget keresnek, mert jólesik számukra más családokkal együtt lenni, gyermekeiknek olyan közösségbe menni, ahol mindenki megérti, a másik milyen élethelyzetben van.

– A gyermekek hogyan birkóznak meg azzal, hogy egyszülős családban nőnek fel?

– Részben lelki terhet ró rájuk, mert minden gyereknek szüksége van arra, hogy legyen anyukája és apukája. Gyakran mi, szülők is nehezítjük a dolgukat, például egy válás során, amit amúgy is nagyon nehezen élnek meg. Nem elég, hogy felborul a kis világuk, de sajnos gyakran előfordul, hogy a szülők még éveken át pereskednek, és e háborúban a gyereknek az a „dolga”, hogy átadja: „mondd meg apádnak, hogy…” vagy „azt üzenem anyádnak, hogy…”, miközben azt hallja a gyerek, hogy a szülei egymást szidalmazzák, ami borzasztó teher. Nem lenne szabad ezt tennünk velük, néha mégis megtesszük.

– Mit jelent a gyermeknek, ha egy egyszülős család anyagi problémával küzd?

– Az egyszülős családok fele szegény. És azért szegények, mert egyszülősök. Ezért az egyszülős gyermekeknek sok esetben speciá­lis, külön plusztámogatást kellene nyújtani, mert nem ugyanonnan indulnak, mint a kétszülős társaik. Nehéz, amikor az egyik szülő keresete kiesik a költségvetésből, miközben tartásdíjat is gyakorlatilag az fizet, aki akar.

– Hogyhogy?

– Jogszabályok ugyan léteznek, de a végrehajtás nem úgy működik, ahogy kellene. Sok esetben a bíróság, a rendőrség, a végrehajtó sem tud hatékonyan fellépni, miközben a másik szülő és a gyermek teljesen méltatlan helyzetbe kényszerül. Hangsúlyozom: ez nem magyar sajátosság, nemzetközi probléma.

– Mit lehetne tenni a renitens szülőkkel?

– Tudok olyan országról, ahol bevonták a szülő útlevelét, ha nem fizetett tartásdíjat. A magam részéról támogatnék egy sokkal szigorúbb szabályozást, hiszen minden szülőnek kötelessége, hogy támogassa a saját gyerekét, akkor is, ha már nem él vele. Akár a jogosítvány bevonása is megfelelő szankció lehetne.

– Ha kifogná az aranyhalat, és lehetne egy kívánsága, mit kívánna? Másképpen: hol kelne még el az állam segítsége?

– A lista nagyon hosszú lenne, mert ugyan már több mint tízezer családnak nyújtottunk valamilyen formában segítséget a megnyitásunk óta eltelt két évben, de ha a háromszázezer családot vesszük alapul, elmondhatjuk, van még tennivalónk bőven. Azonban maga a tény, hogy a központ létezik, olyan nagy eredmény, amit nem is tudom, mertem-e volna kívánni az aranyhaltól.