Belföld
Átgondolatlan intézkedések után elhárított felelősség

Még a balliberális médiumok is kínosnak érezték Karácsony Gergely főpolgármester augusztus 10-i Facebook-bejegyzését, amelyben felsorolta, mennyi mindent tesz annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány második hullámára felkészüljön a főváros, illetve az általa fenntartott intézmények is készen álljanak a feladatokra. Az intézkedés megkésettségét a 444.hu is érzékelte, ezért felhívta a figyelmet, hogy a Karácsony által emlegetett kilencpontos dokumentum július 7-i keltezésű, és az utasítások többségénél is július közepi határidőket jelöltek meg. Csakhogy ez gyenge mentség, mivel a legutóbbi ellenőrzés után a kormányhivatal augusztus elején ismét felhívta a figyelmet a problémákra, többek közt arról tájékoztatott, hogy az elvárt 109 fő helyett mindössze hatvan ápoló dolgozik a félezer gondozottat befogadó Pesti úti idősotthonban. Mint ismert, tavasszal a főpolgármester által vezetett Fővárosi Önkormányzat intézményében 312 ápolt és 26 ápoló betegedett meg a vírustól, és ötvenöten meghaltak.
Kiszelly Zoltán politológus lapunknak Karácsony posztjáról azt mondta, a bejelentést megelőző kommunikációnak tekinthetjük, mert a járvány első hulláma idején többször is nagyot hibázott a fővárosi vezetés. Nem csupán a Pesti úti idősotthon kapcsán merült fel az önkormányzat felelőssége, hanem a BKV-járatritkítás miatt is, hiszen emlékezhetünk rá, hogy az átgondolatlan intézkedéssel a tömegközlekedésben lehetetlenné vált a távolságtartás – emlékeztetett. Kiszelly szerint ismét a felelősséget igyekszik elhárítani Karácsony, amikor úgy beszél a döntéshozókról, mintha ő maga nem lenne az, és a védekezés minden mozzanatáról a kormányzatnak kellene gondoskodnia.
A Demszky-korszak nem csupán a visszatért baloldali városvezetők személyein keresztül jelenik meg – folytatta a politológus –, Horváth Csaba vagy Gy. Németh Erzsébet egyfajta szellemi folytonosságot képez az egykori főpolgármester időszakával. Ugyanúgy, mint 2010 előtt, ismét csak a gigaprojektekre figyelnek, csak a nagy pénzeket megmozgató fejlesztésekkel foglalkoznak, az intézmények fenntartását pedig az államtól várják – mutatott rá Kiszelly. Hozzátette: Demszky Gábor idején a 4-es metrón kívül alig foglalkoztak mással, de annak az eredménye is finoman szólva kétséges volt, most a Lánchíd-felújítás ügyében látunk hasonló megközelítést. Az utak, az intézmények fenntartását pedig az államtól várják, mintha ezekért semmilyen felelőssége nem lenne a városvezetésnek.