Belföld
Maruzsa: A kormány továbbra is egy hagyományos tanévkezdésben gondolkodik

Az államtitkár elmondta, megtörtént a Nemzeti Alaptanterv (NAT) kidolgozása, így szeptembertől a diákok már eszerint fognak tanulni. Hozzátette, a következő tanévtől minden diák ingyenesen juthat hozzá a tankönyvekhez, erre a kormány csaknem 14 milliárd forintot különített el – írja a HírTv.
Én abban bízom, hogy működtethető, sőt eredményesebb oktatási rendszert tudunk ezen az alapon építeni. Még annál is, mint a 2012-ben megszületett NAT-ra épül. Ne felejtsük el, hogy ez is egyébként hozta a maga eredményeit, hiszen például a PISA-teszt utóbbi mérésénél is minden téren javultak a magyarországi mutatók,