Belföld

Kocsis Máté: A Brüsszelben elért eredmény siker minden magyar állampolgár számára

Toborzásból is megbukott az ellenzék

A baloldal a maga által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésre sem tudta összetrombitálni a képviselőit – ez is kiderült tegnap, miután a DK által indítványozott ülés határozatképtelenség miatt véget ért.

A Gyurcsány-párt azért kezdeményezte az Országgyűlés összehívását, mert szerintük a kormányfő a júliusi, uniós költségvetésről és a helyreállítási alapról szóló EU-csúcson szembement a parlament döntésével. A kormány tagjai, illetve a Fidesz–KDNP képviselői már múlt pénteken jelezték, nem vesznek részt az ülésen. Dömötör Csaba kifejtette, a kabinet részletes tájékoztatást adott arról, hogy a miniszterelnök az Európai Tanácsban elfogadott megállapodásban hárommilliárd eurós, mintegy ezermilliárd forintos plusztámogatást harcolt ki Magyarországnak. Emellett – tette hozzá a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára – Orbán Viktor megakadályozta, hogy politikai zsarolást jelentő eljárást vezessenek be az uniós források kapcsán. Kocsis Máté úgy fogalmazott: „Miután hazugságokat terjesztettek, és azt akarták, hogy hazánk rosszabbul járjon, most a parlamentet próbálják cirkusszá változtatni.” A Fidesz frakcióvezetője közölte, a baloldal az uniós költségvetési tárgyalásokból sem tanult semmit, hiszen a számok is azt igazolják, hogy a Brüsszelben elért eredmény siker minden magyar számára. Az ellenzék negyvenkét képviselőjéből csupán harminchárman szavaztak igennel a napirend elfogadására.

Kapcsolódó írásaink