Belföld

Végeláthatatlan viták mezsgyéjén a baloldal

Bár Karácsony Gergely a főpolgármester, a politikai élet mozgatója Gyurcsány Ferenc, akinek emberei elfoglalták a főváros legfontosabb pozícióit – mondta Rotyis Bálint

A következő húsz hónap nehéz időszak lesz az ellenzék számára, olyan szereplőknek kell megállapodniuk, akiket a kormányfővel szembeni ellenszenv közös platformra hozott, minden másban konkurensei maradtak egymásnak – mutatott rá lapunknak Rotyis Bálint, a Médianéző Központ elemzője.

Végeláthatatlan viták mezsgyéjén a baloldal
Vitáznak a vezérről is. Gyurcsány Ferenc, Magyar György és Karácsony Gergely
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Az immár a Jobbikot is beszipkázó baloldal nem pusztán adatbázis-építésekkel készül a 2022-es országgyűlési választásokra, a háttérben olyan tárgyalási folyamatok is beindultak, amik a közös listáról való vitában és a közös kormányfőjelölt-castingban csúcsosodnak ki. „A baloldal heti rendszerességgel értekezik a parlamenti választásról, amelyet összefogással, illetve az előválasztás intézményével kívánnak megnyerni. Az ötletelés kiindulópontját a budapesti előválasztás és az önkormányzati választás eredménye adja” – fogalmazott lapunknak Rotyis Bálint, a Médianéző elemzője, hangsúlyozva, hogy a „részsikerek” összehasonlítása számos buktatót rejt magában.

Egy országgyűlési választás kapcsán nem elég az előválasztást korlátozni Budapestre és néhány nagyvárosra, hanem az ország legkisebb településeinek lakosait is meg kell próbálni elérni. „Jelenleg a baloldal a kisebb településeken egyáltalán nincs jelen, így az infra­struktúra hiánya komoly nehézséget fok okozni számukra” – hívta fel a figyel­met Rotyis. Azt sem szabad elfelejteni, bár Budapest a balliberális értelmiség és szavazótábor egyik „fellegvára”, ennek ellenére a választásra jogosultak csupán öt százaléka vett részt az ellenzéki főpolgármester-casting második fordulójában. Utolsó buktatóként pedig még mindig ott van Gyurcsány Ferenc, aki „akár az utolsó pillanatban is képes zavart kelteni, ha meglátja a számára kedvező lehetőséget” – fogalmazott a szakértő, példaként említve a DK akcióját, mikor váratlanul bedobták Kálmán Olgát mint főpolgármester-jelöltet.

Az elemző rámutatott, a baloldali pártok eltérő érdekei miatt az összefogás végeláthatatlan viták mezsgyéjére vezetheti az ellenzéket. Ami közös, hogy az ellenzék az „egy az egy elleni” küzdelmet preferálja a 106 egyéni körzetben, azonban – mint magyarázta – míg a momentumos Orosz Anna az egyéni jelöltek kapcsán is előválasztást javasolt, addig a Jobbik leszögezte: ami Budapesten működhet, nem biztos, hogy vidéken is sikeres. A Jobbik álláspontja szintén eltér a listák kérdésé­ben, hisz míg ők a két listát preferálják, a DK és az MSZP–Párbeszéd a közös lista mellett áll ki. Rotyis szerint a zavart fokozza, hogy a Párbeszéd a listák kapcsán is előválasztást javasol. Kiemelte: „A listák számának kérdése azért sem lesz mellékes, mert egy közös lista esetén meg kell magyarázniuk a pártoknak, hogy miért szerepelnek együtt Gyurcsánnyal, aki a legelutasítottabb politikus. Továbbá a befutó helyek száma is korlátozott, így a Jobbiknak vagy az LMP-nek egyetlen lista esetén a hozzájuk képest jóval erősebb Gyurcsány-párttal és Momentummal kellene alkudozniuk.” Azonban – tette hozzá az elemző – ne legyen kétség, Gyurcsány és Fekete-Győr András is abban lenne érdekelt, hogy a többi párt megszűnjön, így korlátozott számú mandátumot juttatnának a többi pártnak.

Rotyis Bálint közölte, a kormányfőjelölt-casting kapcsán is előválasztás képe rajzolódik ki, s ebben a vitában a kormánykritikus értelmiség egy-egy tagja is kifejtette a véleményét. Számukra egy „szakértő” lehetne a szimpatikus személy, míg a pártok politikust látnának szívesebben – mondta, megjegyezve: sokan előre győztesnek hirdetnék ki Karácsony Gergelyt, aki az ellenzék viszonylag legnépszerűbb arca. Ugyanakkor vidéken korántsem biztos Karácsony jelentős arányú elfogadottsága, illetőleg maga Karácsony is arra utalt, hogy főpolgármester szeretne maradni.

A szakértő úgy véli, a közös listának, az előválasztásnak is lennének előnyei és hátrányai. Mint mondta, egyrészt lenne a baloldalnak saját témája, mozgósítani tudnák az ellenzéki szavazókat, ugyanakkor a viták során azt is ki kellene emelniük, hogy miben különböznek egymástól, ami az ellenzéken belüli törésvonalakat felszínre hozhatja. Rotyis megemlítette: szintén probléma lehet, hogy a jelölteket meg kellene nevezni, így politikai realitás, hogy a kormánypártok figyelme is a jelöltek személyére irányulna.

A Médianéző elemzője elképzelhetőnek tartja, hogy jövő évben az ellenzéki pártok tartani fognak egy kormányfőjelölt-castingot, ugyanakkor hangsúlyozta: „A valódi politikai hatalom nem minden esetben igazodik a titulushoz. Budapest példája jól mutatja, hogy bár Karácsony Gergely a főpolgármester, addig a politikai élet legfőbb mozgatója Gyurcsány Ferenc, akinek emberei elfoglalták a főváros legfontosabb politikai és hivatali pozícióit.”

Kiemelte, hogy a baloldalon jelenleg nincs olyan domináns párt, amelyik önmagában képes lenne feltételeket szabni. Bár a DK rendelkezik a legnagyobb befolyással, a Momentum sem elhanyagolható tényező, melynek bár viszonylag magas a társadalmi támogatottsága, ugyanakkor nincs igazán erős vezetője, kormányzati tapasztalata.

Kapcsolódó írásaink