Belföld
Propagandává züllesztették a kerületi lapokat a baloldali polgármesterek

Ahogy a portál felidézi, Pikó András, Józsefváros baloldali polgármester kampányában úgy fogalmazott: „Propaganda-szólamok sulykolása helyett valódi tájékoztatás a célunk. (...) Valódi közszolgálati újsággá alakítjuk a Józsefvárost, melyben a közérdekű, közösségi, kulturális információk túlsúlya mellett minden politikai erő és társadalmi kezdeményezés súlyának megfelelően kap teret.”
Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere hasonló szellemben nyilatkozott tavaly ősszel: „Nekünk nem az a célunk, hogy minden önkormányzati média dicshimnuszokat zengjen rólunk, függetlenül a teljesítményünktől. Valódi újságírást akarunk, amely tájékoztatja az itt lakókat a kerület ügyeiről, problémáiról és a megoldásokról”
Hiába azonban a hangzatos ígéretek, a választások óta eltelt kilenc hónapban az látszik, hogy lényegében az összes olyan kerületben, ahol a baloldal átvette a hatalmat a jobboldaltól, azonnal leváltották a helyi lapok vezetőit, és az új polgármesterek propagandaszócsövévé alakították át az újságokat.
I. kerület
V. Naszályi Márta baloldali polgármester ugyanis alig két hónappal megválasztása után leváltotta a kéthetente megjelenő Várnegyed című lapot addig vezető Blázsovics Líviát, akinek helyére Csillag Jánost nevezte ki. Csillag a baloldali médiavilág ismert szereplője, a 2000-es évek közepén került a közszolgálati csatornához. A 2010-es kormányváltást követően - miután kitöltötte négyéves mandátumát - Such Györggyel, a Magyar Rádió volt elnökével együtt távozott az MR2 Petőfi Rádió főszerkesztői pozíciójából.
A főszerkesztőváltás után az újság a párbeszédes polgármester szócsövévé változott, amit júniusi számuk is jól példáz: ebben öles szalagcímmel hirdetik a baloldal álláspontját, miszerint a kormány megsarcolta az önkormányzatokat. Mint ismert, a baloldalnak az nem tetszik, hogy a kormány valamennyi önkormányzatot arra kérte, hogy gazdasági-pénzügyi erejétől függően járuljon hozzá a járvány elleni közös védekezéshez. V. Naszályi Márta neve egyébként három cikkben, összesen tízszer fordul elő a júniusi lapszámban.
II. kerület
Nem történt váltás a II. kerületi Budai Polgár vezetői székében, azonban ez az irányvonalról a legkevésbé sem mondható el. A lap szervilisen támogatja Őrsi Gergelyt, a városrész szocialista polgármesterét, és baloldali vezetését. A járvány hazai tetőzésekor, áprilisban a közpénzből működő újság címlapon tálalta a hírt, miszerint az önkormányzat saját költségén vásárolt maszkokat.
III. kerület
Bár az Óbudai Újságnál nem változott a főszerkesztő személye, a lapot érzékelhetően áthangolták: egyértelműen Kiss László DK-s polgármester és a baloldali városvezetés kiszolgálójává vált.
Ezt mutatja a lap március 22-ei kiadása is, ahol számos cikkben lehetett találkozni a Gyurcsány-párti politikussal. Az újságban találunk nagyinterjút Kiss Lászlóval; olvashatjuk a kerületi lakossághoz szóló, koronavírussal kapcsolatos tájékoztatóját; egy tudósítást Kiss László és Karácsony Gergely eszmecseréjéről, valamint egy rövid tájékoztatást Kiss László legújabb döntéséről, miszerint nem adott fakivágási engedélyt.
IV. kerület
Bár Déri Tibor momentumos polgármester megválasztása után még azt ígérte, hogy az Újpesti Napló minden munkatársára számítanak, senkit nem akarnak kirúgni alig több, mint egy hónappal a választás után lecserélték a kerületi lap teljes szerkesztőségét. Az újság élére az egyes hírek szerint korábban az antiszemita Kuruc.infóra is író Balogh Gábor került, aki legutóbb a jobbikos Alfahír munkatársaként dolgozott.
A váltás óta a lap egyértelműen nyílt propagandatermék lett: a kéthetente megjelenő újság jellemzően Balogh véleménycikkével kezdődik, Varju Lászlónak, a kerület DK-s parlamenti képviselőjének „Képviselői naplójával” folytatódik, emellett a helyi baloldali politikusok cselekedeteiben „gyönyörködhetnek” az olvasók a lap hasábjain.
VI. kerület
Ugyan Soproni Tamás momentumos polgármester választási programfüzetében még a „valódi újságírás” és a független tájékoztatás ígéretével próbálta megnyerni a terézvárosiakat, ehhez képest egy ismert baloldali propagandistát szerződtetett a kerületi lap irányítására. Kertész Anna három évvel ezelőtt azért távozott a szocialista-közeli Vasárnapi Hírek főszerkesztői pozíciójából, mert a lapban kormányzati hirdetések jelentek meg.
Kertész irányításával a Terézvárosi Napló látványosan átalakult. A július 2-ai számban szerepel:
- egy kétoldalas interjú Karácsony Gergellyel, amit személyesen a főszerkesztő írt;
- egy „exkluzív” interjú Oláh Lajossal, a választókerület DK-s országgyűlési képviselőjével, aki Karácsonyhoz hasonlóan a kormányt szidta;
- egy egyoldalas interjú a városrész új, turisztikáért felelős jobbikos alpolgármesterével, Beleznay Zsuzsannával, aki egyébként Jakab Péter pártelnök bizalmasaként került a fontos pozícióba;
- egy egyoldalas anyag Miyazaki Junnak, a DK választókerületi elnökének, önkormányzati képviselőjének a helyi egészségüggyel kapcsolatos gondolatairól; valamint
- egy egyoldalas reklámanyag a Heti Hetes bukott szereplőjének, Gálvölgyi Jánosnak a lányáról.
VII. kerület
Niedermüller Péter 2019 novemberében nevezte ki az Erzsébetváros Magazin vezetőjének Sári Juditot, aki korábban is itt dolgozott. Az új főszerkesztő a Heti TV-nek nyilatkozva azt mondta, hogy bár a DK-s polgármester a lap kulturális irányvonalának az erősítését kérte tőle, ő maga korábban belpolitikai újságírást tanult.
A lap tele van a kerület baloldali vezetését dicsőítő ömlengéssel. „A koronavírus olyan helyzetbe hozta az önkormányzatot, amire nem lehetett előre felkészülni, nincsenek rá gyakorlatban kipróbált protokollok, katasztrófavédelmi szituációs gyakorlatok sem. A helyzet ahhoz hasonlítható, amikor az éppen úszni tanulót a mélyvízbe dobják. De azt, hogy milyen megfeszített munka folyik az önkormányzatban, a polgármesteri hivatalban, az egészségügyi és szociális területen, talán nem is érzékelik a lakók. Nem tisztünk sem dicséreteket osztani, sem a fanyalgókat meggyőzni, ezért különösebb magyarázat nélkül összefoglaltuk a meghozott határozatokat, döntéseket, időrendben, a lehető legautentikusabb forrásból, a kerület honlapjáról” - ezzel kelt például a Gyurcsány-párti polgármester védelmére az Erzsébetvárosi Magazin áprilisi számában.
VIII. kerület
A kerület Momentum-közeli polgármestere, Pikó András társaihoz hasonlóan kiegyensúlyozott helyi médiát ígért a választási kampányában, ebből azonban semmi nem valósult meg. Igaz, ezt már akkor sejteni lehetett, amikor tavaly novemberben Tóth Ákost, a 168 Óra volt főszerkesztőjét bízta meg a Józsefvárosi Újság vezetésével.
Már az első számból országos szintű felhördülést keltett: a lap szerkesztői az indokoltnál jóval többet szerepeltették Pikót, akiről nyolc fényképet sikerült elhelyzniük a húszoldalas kiadványban. Pikó ezt azzal próbálta megmagyarázni, hogy az első számot kevés ember rakta össze nagyon kevés idő alatt.
Tóth a kritikák ellenére nem vett vissza a propagandából, a második szám ugyanolyan lett, mint az első. A lapban Ferencz Orsolyával, a Fidesz-frakció tagjával, űrkutatásért felelős miniszteri biztossal készítettek interjút, de azt utólag meghamisították. Megváltoztatták a kérdéseket, a válaszokból kivágtak részeket, ráadásul kommentárokat is fűztek hozzá - emlékezet cikkében az Origo.
A botrány kirobbanása után Pikó kénytelen volt leváltani Tóthot, akinek helyére egy másik baloldali újságíró érkezett: Lengyel Tibor a Józsefvárosi Újságot megelőzően a Zoom.hu-nál dolgozott belpolitikai újságíróként, az irányított politikai üzenetek azonban a váltás ellenére is maradtak.
„Milliárdos fejlesztési forrást vett el a kormány, a jelentős bevételkiesést okozó más döntései után. Ez együtt hatalmas lyukat üt az önkormányzat költségvetésében, így kevesebb pénz jut a romos társasházak felújítására” - ilyen módon foglalt állást a járványügyi alap létrehozásáról a közpénzből működő, önkormányzati újság, aminek a feladata elviekben a nyilvánosság hiteles tájékoztatása lenne. Az anyag címe egyébként a végletekig elfogult „Az újabb, milliárdos elvonás Józsefvárostól”, az írásban egy szóval sem foglalkoztak azzal, hogy Pikó tétlensége miatt milyen pénzektől esett a városrész.
IX. kerület
A Baranyi Krisztina által vezetett ferencvárosi önkormányzat Vágvölgyi B. Andrást, a Soros-közeli Magyar Narancs alapítóját, későbbi főszerkesztőjét találta a legalkalmasabbnak a pályázók közül a kerületi újság irányítására.
Azt, hogy a korábban SZDSZ-tag Vágvölgyi milyen munkát végez az újság élén, nem lehet pontosan tudni, hiszen a kerület hivatalos oldalára utoljára a májusi számot töltötték fel.
XI. kerület
A DK-s László Imre irányítása alá került önkormányzat hivatalos újságja Tóth István személyében új főszerkesztőt kapott. 2020 januárjában történt kinevezését követően új élet kezdődött az Újbudánál, a június 3-ai szám tökéletesen megmutatja, milyen irányba indult el a lap. A 15 oldalas kiadványban az olvasók találkozhattak szerepel interjú Karácsony Gergely főpolgármesterrel, Orosz Anna momentumos alpolgármesterrel, Bakai Zita DK-s alpolgármesterrel, Barabás Richárd párbeszédes alpolgármesterrel, valamint Kreitler-Sas Máté LMP-s önkormányzati képviselővel. Mindemellett még jutott hely László Imre polgármester egy rövid írásának is.
Ahogy az a felsorolásból látható, lényegében a kerület valamennyi ismertebb baloldali politikusa helyet kapott az Újbudai Újságban, a fideszes politikusok közül viszont egy sem kapott szót a lapszámban.
XVIII. kerület
Szinte azonnal a DK-s Szaniszló Sándor győzelmével végződött polgármester-választás után, már tavaly decemberben leváltották a főszerkesztőt a XVIII. kerületi Városképnél. A megbízott új vezető, Gyuricza Péter régi jó baloldali káder, korábban rádiózással és televíziós műsorvezetéssel is próbálkozott. 2018-ban jelent meg Az ellenállás pillanatai című könyve, amelynek a bemutatóját a Népszava reklámozta.
Júniusban Gyuriczát főszerkesztő-helyettessé fokozták le, ezzel egy időben pedig Juhász Mátyást nevezték ki az újság élére, hiába azonban a váltás, sok változás nem történt a Városkép irányvonalában. A legutóbbi számban egy exkluzív Tüttő Kata-interjút helyeztek el a szerkesztők: az anyagból az nem derült ki, hogy a pestszentlőrinci lapban miért éppen a baloldal főpolgármester-helyettesét szerepeltették.
Politikai pozíciókat is kaptak bukott káderek
Az önkormányzati választás után Budapesten hatalomhoz jutott baloldali hálózat nemcsak a kerületi újságok élére mentette ki bukott kádereit, sokan közülük különböző politikai tisztségekhez jutottak.
Karácsony Gergely a köztelevízióból kétszer is súlyos etikai vétség miatt elküldött Bánó Andrást a Budapesti Városüzemeltetési Holding (BVH) felügyelőbizottsági tagjának nevezte ki. Bánó a rendszerváltás előtt sportriporter volt, a Híradóban pedig már a 80-as években vezető pozícióba került.
Országosan azzal lett igazán ismert, hogy 1992. október 23-án egy hamis felvételt mutatott be az MTV Egyenleg című műsorában. A felvétellel azt akarta igazolni, hogy Göncz Árpád köztársasági elnököt bőrfejűek fütyülték ki a Kossuth téren. Kiderült azonban, hogy a felvétel nem eredeti, ezt a Sony vizsgálata is megerősítette. Miután Bánó meghamisította az eredeti felvételeket, nem dolgozhatott többet az MTV-ben, egészen addig, amíg az MSZP-SZDSZ-kormány nem került hatalomra 1994-ben.
Hiába rúgták ki a köztévétől, ezután is elfogult műsorokat készített. A 2000-es években Gyárfás Tamás Nap-kelte című műsorában volt műsorvezető, ahonnét elfogult műsorszerkesztés miatt az Üzemi Tanács eltávolította. Hasonlóan járt az ATV-nél is, így került 2017-ben az MSZP-s irányítású XIII. kerületi televízióhoz, ahol Bolgár Györggyel vezetett közös műsort.
Szintén kimenekítették a Hír TV-től kirúgott Kálmán Olgát, aki miután a DK főpolgármester-jelöltjeként alulmaradt a baloldali előválasztáson, Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes politikai főtanácsadója lett. Az eset azért is döbbenetes, mert Kálmán Olga korábban a független újságírás, és a szabad média zászlóvivőjének tartotta magát, ehhez képest egy direkt politikai szerepet vállalt.
Szintén jól járt a Karácsony-féle városvezetéssel egy másik korábbi tévés: Vágó István, aki egyben a DK elnökségi tagja, önkormányzati képviselője, felügyelőbizottsági pozíciót kapott a BKV leányvállalatánál, a Vasúti Járműjavító Kft.-nél.