Belföld

A vírus nem megy szabadságra, továbbra is itt kering körülöttünk

Hölvényi György, a Kereszténydemokra Néppárt európai parlamenti képviselője nagy lehetőségnek tartja a nemzeti konzultációt, mert sokféle vélemény megjelenhet, amely összességében hatással van a kormányra.

A vírus nem megy szabadságra, továbbra is itt kering körülöttünk
Hölvényi györgy
Fotó: MH

– Az év jelentős részét Brüsszelben tölti, a koronavírus-járvány mennyire írta át a szokásait?
– Teljesen, hiszen döntően itthon tartózkodtam, és ahogy a legtöbb képviselőtársam, én is távmunkában, webkonferenciákon keresztül vettem részt a parlamenti munkában. Nem tagadom, eleinte kifejezetten élveztem, hogy nem kell annyit utazgatnom. Különösen a Nyugat-Európa sok pontjáról érkező drámai képeket látva lélegeztem fel, hogy itthon lehetek.

– A fertőzöttek hazai számát látva sokan talán indokolatlannak is érzik a korlátozásokat, mennyire tartja indokoltnak a jelenlegi szabályok fenntartását?
– Sok apró jelből úgy tűnik, hogy a vírus és a vele kapcsolatos sajtós hiperaktivitás nem megy szabadságra. Itt kering körülöttünk, pedig most tényleg szeretnénk örülni a nyárnak. Az utóbbi években megszokottnál hűvösebb időben, ha nem is messzire, de a környékre szívesen elmennénk, egyszerűen kimozdulnánk a hálós, internethez kapcsolt hónapok után. Az Európa más országaiból érkező hírek azonban mindenkit óvatosságra kell hogy intsenek, nem tudhatjuk, meddig tartható fenn, hogy sziget legyünk a pandémia közepén. Magam részéről megelégszem a Balatonnal, mert a tó és a tágabb környezete megad minden élményt a tökéletes feltöltődéshez, a Káli-medencétől a somogyi erdőkig olyan csodálatos lehetőségeket nyújt, amiket mindenkinek érdemes felfedezni.

– Idén, érthetően, a nemzeti konzultáció kérdései is a koronavírus-járvánnyal foglalkoznak. Ilyen sikeres járványkezelés után van ennek értelme?
– Nagyon sok! A járvány kitörésekor nem volt idő a társadalmi egyeztetésre, cselekedni kellett, de most a sikeres szabályozásnak köszönhetően időt nyertünk. A kérdésekre válaszolva mindenki elmondhatja a véleményét, és egy esetleges második hullám idején, amelyet sok szakember emleget, ezeket a kormányzat hasznosíthatja. A konzultáció remek lehetőség, hogy ne csak négyévente a választásokon, hanem konkrét felvetésekre reagálva mondjuk el a véleményünket. Sokan, sokfélét gondolnak, de ez csak akkor tud megjelenni, ha a kérdőíveket ki is töltik az emberek. Minden vélemény számít. Úgy látom, sokan érzik így, ezért is érkezett már több mint nyolcszázezer válasz. Mivel online is kitölthető a kérdőív, az otthonunkból sem kell kimozdulni. Bevallom, magam is így küldtem vissza.

– Számít, hogy augusztus közepéig pontosan mennyien küldik vissza a kérdőíveket?
– Önmagában annak nincs jelentősége, hogy egy- vagy kétmillió válasz érkezik. A mostani konzultációt nem is lehet összehasonlítani a korábbiakkal, hiszen a járvány miatt sokkal kevesebb lehetőség van a közvetlen találkozásokra, ráadásul nyáron mindig nehezebb mozgósítani. Azzal azonban tisztában kell lennünk, hogy olyan kormányunk van, amely a nemzeti érdekeket képviseli másként és máshogy, mint a legtöbb európai országban, és mindezt sikeresen teszi. Ezért elengedhetetlen, hogy minél többen fejezzék ki a véleményüket. Összetartásra van szükség.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom