Belföld
Hetvenezer megsegített keresztény
Orbán Balázs: A DK még csak el sem határolódott tagjának korábbi rémisztő kijelentésétől

„Meglepetten olvastam Képviselő Asszony keresztényüldözéssel kapcsolatos kérdését, mert az Ön pártja, a Demokratikus Koalíció még csak el sem határolódott tagjának azon korábbi kijelentésétől, amelyben rémisztő képződményként aposztrofálta a fehér, keresztény, heteroszexuális nőket és férfiakat. Éppen ezért nehéz eldönteni, hogy valóban a kereszténységért aggódik, vagy egyszerű – és újabb – provokációra használja az írásbeli kérdés lehetőségét” – osztotta ki Vadai Ágnest írásbeli válaszában Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese. A gyurcsányista politikus parlamenti felvetésében egyrészt pikírt módon sorolta fel, hogy Szíriában, Irakban vagy Libanonban milyen egyházi programokat, kezdeményezéseket támogatott a magyar kormány, majd a Kínában üldözött keresztények védelmét kérte számon. Válaszában Orbán Balázs felhívta a figyelmet a Hungary Helps program legfőbb eredményeire: 2016 ősze és 2020 között a kormány összesen 12,5 milliárd forint ráfordítással hetvenezer ember számára tette lehetővé a szülőföldjén vagy annak közvetlen régiójában való megmaradást.
Világszerte 260 millió embert üldöznek pusztán azért, mert keresztény. Úgy tűnik, végül a Demokratikus Koalíció is felismerte, hogy a kereszténység napjaink legüldözöttebb vallásai közé tartozik. „Örülök, hogy Képviselő Asszony is felfedezte magának az üldözött keresztények ügyét, ami párttársa, Niedermüller Péter keresztényellenes kirohanása után igazán reményt keltő. Jobb későn, mint soha! Amennyiben aggodalma valóban komoly, úgy kérjük, támogassa a kormány üldözött keresztények védelméért végzett erőfeszítéseit” – hangsúlyozta.

Mindeközben Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára a közmédiában arról beszélt, az amerikai Black Lives Matter (BLM, azaz a Fekete Életek Számítanak) szélsőbaloldali, keresztényellenes mozgalom, hiszen a BLM aktivistái a múlt héten két nap alatt öt templomot gyújtottak fel az Egyesült Államokban, ezek közül az egyik, a Los Angeles-i San Gabriel-templom teljesen kiégett. „Nagyon riasztó folyamatok indultak el a nyugati világban is, és azt látjuk, hogy az eddigi, kereszténységgel szembeni, főként intellektuális szembenállás egyre erőszakosabb cselekményekbe csap át” – mutatott rá.
Megerősítette, a Hungary Helps program az elmúlt két és fél évben mintegy hetvenezer üldözött ember megmaradását tette lehetővé, az viszont kérdéses, hogy miként tudnak szembeszállni a keresztényellenességgel a nyugati világban.