Belföld

Volt osztálytársait „fosztogatja” Botka bizalmasa

Iskolatársa jelentette fel a szegedi ügyvédet

Felfüggesztette ügyvédi tevékenységét a szegedi városházán egykor három önkormányzati cégnek is dolgozó ügyvéd, volt szocialista önkormányzati képviselő, Botka László polgármester bizalmasa.

Volt osztálytársait „fosztogatja” Botka bizalmasa
Botka László
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Az ötvenéves érettségi találkozót használta fel „balekfogásra” Botka László szegedi polgármester bizalmasa, volt MSZP-s önkormányzati képviselő, a jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottság egykori elnöke, Pintér Ferenc ügyvéd. Pintér kapcsán korábban már írtunk cikket a szegedi Mars téri piac uniós pénzből történő felújítása kapcsán: ő volt az, aki egy jogi trükkel próbálta a hiányzó engedélyeket pótolni, s áthelyezésnek minősítette a régi piac bódéinak, illetve négy felépítményének 2009-es ledózerolását.

Pintér Ferenc az akkor még szocialista polgármester, Botka László legfőbb bizalmasa volt, a jogi bizottság elnökeként járt el 2006 és 2010 között a szegedi városházán. Ezt követően külsős ügyvédként dolgozott a városnak, három önkormányzati cégtől is megbízást kapott, egészen az idei évig. Idén áprilisban azonban felfüggesztette tevékenységét a Csongrád megyei ügyvédi kamaránál. Ennek kapcsán a Mars téri piacról a dózerolás folyományaként kiebrudalt és perújításra készülő kereskedők arra gyanakodtak, hogy Pintér távozása a Mars téri perújítással, illetve az ennek kapcsán esetleg újrainduló büntetőeljárással lehet összefüggésben.

Pintér és társa ügyvédi irodája a Szegedi Törvényszék korábbi elnöke, Czene Klára házában működött, a bírósági elnök ugyanis Pintér első felesége volt. Egykori ügyvédtársa jelenleg is bérli az irodát Czenétől a saját neve alatt. Pintért itt hajkurászták a hitelezők, ám a praxisát szüneteltető ügyvédet már hónapok óta nem látták egykori irodájában.

Még tavaly, az ötvenéves érettségi találkozó után Pintér három osztálytársától is kölcsönöket kért. A pénzt – az azóta megtett feljelentés szerint – azzal a szöveggel csalta ki egykori osztálytársaitól, hogy egy pályázat önrészéhez van rá szüksége, s azt ígérte, egy héten belül vissza­adja azt iskolatársainak. Ősszel az érettségi találkozóra Pintér még luxus Mercedesszel érkezett, a városban híres ügyvédként emlegették, ezért senkiben nem merült fel, hogy esetleg „csaló” – fogalmazott lapunknak Nagy Gábor, akitől félmillió forintot kért az ügyvéd. Ezt december végén visszaadta, ám februárban újra pénzt kért tőle, előbb háromszáz-, majd utána még kétszázötvenezer forintot.

„Azóta a telefonja kikapcsolva, elérhetetlen” – mondta a károsult. Egy Röszkén élő volt osztálytársá­nak százhúszezer forinttal maradt adósa, még egy balatoni nyugdíjas vállalkozótól is kért kölcsönt. Az egykori osztálytárs feljelentése alapján büntetőeljárás indult az ügyben, amelyet egy másik feljelentéshez egyesítettek. A bűnügyek egyesítéséről szóló határozat indok­lása szerint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bünte­tő­­eljárást folytat ismeretlen tettes ügyében, aki 2019 márciusától kezdődően, közös üzlet ígéretével, több részletben, különböző nagyságú összegeket, mindösszesen legalább hatvanmillió forint készpénzt vett át Pintér Ferenctől, azonban a közös üzlet a mai napig nem valósult meg, és a pénzt sem kapta vissza a befektető.

A rendőrség megkeresésünkre részleteket nem árult el az ügyről.

Kapcsolódó írásaink