Belföld

Mást mond Hadházy, mást Szél Bernadett

Nem hiába jelezte többször is aggályait Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke a nemzeti konzultációs ívek tévútra terelését szorgalmazó akció kapcsán, hogy az illetéktelen személyeknek továbbított levelek adatvédelmi törvényeket sérthetnek.

Mást mond Hadházy, mást Szél Bernadett
Szél Bernadett független országgyűlési képviselő szerint csak papírgyűjtés folyik a konzultációs ívekkel
Fotó: MH/Purger Tamás

Már nem csupán a jogosulatlan gyűjtésre vállalkozó alapítvány, de az aknamunka mellett korteskedő Szél Bernadett országgyűlési képviselő is belátta tevékenysége tarthatatlanságát, ezért is tudathatta lapunkkal, hogy „az egyedi azonosítót nem tartalmazó nemzeti konzultációs ívek összegyűjtése során választópolgárok személyes adatainak kezelésére semmilyen formában nem kerül sor, ahogy ez az alapítvány honlapján ennek ellenére a gyűjtés kezdete óta hozzáférhető adatvédelmi tájékoztatóból is egyértelműen kiderül”.

Mindezt sajnálatosan valótlanul állítja az országgyűlési képviselő, hiszen csupán több mint három héttel a gyűjtés megkezdése után került fel ilyen jellegű tájékoztatás a honlapra. Arra pedig Péterfalvi Attila is felhívta a figyelmet, hogy személyes adatok megjelenítése nélkül nehezen elképzelhető az ívek postára adása, hiszen a borítékon a feladót és a címét fel kell tüntetni. Márpedig Szél Bernadett társa, Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő közösségi oldalán jelenleg is az általa alapított szervezet levelezési címét ajánlja első helyen, mint ahová a konzultációs íveket küldeni lehet.

A fejetlenséget súlyosbítja az alapítvány képviselőjének, Kovács Áronnak a lapunkhoz eljuttatott nyilatkozata, miszerint a levelezési címre érkező – feltehetően személyes adatokat is tartalmazó – leveleket nem ott, nem is a székhelyen, hanem egy harmadik, sehol fel nem tüntetett, titokzatos helyszínen tárolják.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom