Belföld

A baloldal nem vett részt a védekezésben, inkább rémhíreket és álvideókat terjesztett

A baloldali pártok nem a vírus, hanem a kormány ellen küzdöttek, rémhíreket és álvideókat terjesztettek - mondta napirend előtti felszólalásában kedden Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője.

A baloldal nem vett részt a védekezésben, inkább rémhíreket és álvideókat terjesztett
Korózs Lajos a kamuvideót követően ismét elkezdte osztani az észt
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

A vírus elleni csata első szakaszát megnyertük. Most a gazdaság újraindítása a legfontosabb feladat, így több munkahelyvédő intézkedés történt és a hitelek visszafizetését is felfüggesztették - idézi Halász szavait az Origo.

„A baloldal nélkül is legyőzzük ezt a válságot, de nem úgy, ahogyan Gyurcsányék tették 2008-ban”

- jelentette ki Halász János. Hozzátette, „mi a válságot a vállalkozások és a családok támogatásával segítjük, valamint emelkedik a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók bére, és visszaépítjük a 13. havi nyugdíjat is”.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára válaszában azt mondta, a meccs még tart, a vírus itt van közöttünk, mert még nincsen vakcina.

Szerinte a magyar kormány idejében hozott megfelelő intézkedéseket, és sokkal eredményesebb volt, mint más nyugati országok védekezései.

„Sajnálatos, hogy ebben az összefogásban a baloldal nemhogy nem vett részt, hanem a védekezésben résztvevőket folyamatosan támadták, kamuvideókat készítettek”

- fogalmazott Menczer Tamás. Hozzátette, hogy Korózs Lajost, az egyik kamuvideó főszereplőjét ez az elképesztő szégyen nem zavarta, és ismét elkezdte osztani az észt.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom