Belföld
Menczer: A munkahelyeket a vírus mellett a baloldaltól is meg kell védeni

Most az Jakab baja, hogy a kormány támogat egy osztrák céget abban, hogy Celldömölkön 130 munkahelyet megőrizzen és 20-at létrehozzon. Mert ez osztrák cég, és a munkahelyek drágák - kezdi posztját Menczer Tamás.
A külügyminisztérium államtitkára leszögezi, hogy Jakab Péterék állításával ellentétben sosem mondta, hogy ez egy magyar cég, csupán azt állította, hogy Magyarországon tevékenykedő cégről van szó, ahol egyébként magyar emberek dolgoznak.
Ez a cég nemcsak munkahelyeket őriz meg és újakat hoz létre, hanem a következő öt évben 50 százalékkal növeli a bértömeget. Vagyis a fizetések jelentősen emelkedni fognak - tette hozzá az államtitkár, egyúttal rámutatott, hogy az ilyen támogatások átlagosan 5 év alatt megtérülnek a költségvetésnek.
A kormánynak minden ember és minden család, ez a 150 is fontos - szögezte le Menczer Tamás.
Emlékeztetett, hogy csak a Külügyminisztérium pályázatára 806 vállalkozás jelentkezett, 627 magyar tulajdonú, több mint 140 ezer munkahely megőrzését segítjük, a kormány pedig összesen több mint 1 millió munkahely megőrzését támogatja.
„A munkahelyeket sajnos nemcsak a vírustól, a magyar baloldaltól is meg kell védeni” - fogalmazott az államtitkár.