Belföld

Karácsony tettek helyett csak zsarol

Nem látszik a fővárosi szándék a Lánchíd gyors és olcsó felújítására az Alapjogokért Központ szerint

Egyáltalán nem látszik a fővárosi szándék a Lánchíd gyors, egyszerű és olcsó felújítására, ezért szükség lehet arra, hogy a kormány átvegye az ügyet Budapesttől – véli Szolomayer Balázs, az Alapjogokért Központ vezető elemzője.

Karácsony tettek helyett csak zsarol
Fotó: MH/Papajcsik Péter

„Karácsony Gergely immár több mint nyolc hónapja Budapest főpolgármestere. Pontosan ugyanennyi ideje volt arra, hogy megtegye a szükséges lépéseket a Lánchíd felújításának érdekében. Ennek ellenére a főpolgármester a mai napig nem indította el a közbeszerzési eljárást. Továbbá nem is tudja megmondani, hogy ez mikor fog megtörténni. Karácsony pénteken egy tévéműsorban ugyanis úgy fogalmazott, nem tudja megmondani, hogy heteken belül, vagy napokon belül írja ki a közbeszerzést” – hangsúlyozta lapunknak Szolomayer Balázs, az Alapjogokért Központ vezető elemzője.

Ha rövid időn belül nem hagyják abba a szerencsétlenkedést, és nem írják ki legalább a közbeszerzést, a Fidesz kezdeményezni fogja, hogy a kormány vegye át a Lánchíd felújításának ügyét, illetve a hidat – erősítette meg korábban lapunknak Hollik István, a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója. Konkrét határidőt nem szabtak meg. Erre azonban nem is lesz szükség, ha a főváros tartja a szavát, s a közeljövőben kiírja a tendert, amit a tavaly októberi önkormányzati választás óta elmulasztott, noha már decemberben a híd katasztrofális állapotáról készült szakértői jelentés Csakhogy Karácsony tétlenkedése miatt egyelőre továbbra sem tudjuk – mutatott rá Szolomayer –, hogy a híd felújítása pontosan milyen összeget is emésztene fel. Így a vezető elemző szerint értelmetlen az a vita, amelyet a főváros a kormánnyal folytat.

„Az azonban bizonyos, hogy az aktuális állás szerint a Lánchíd a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában áll, ezért azt Budapestnek kellene felújítani. Minden további összeg, melyet Budapest erre a kormánytól kap vagy kapott volna a híd rendbetételére, az gyakorlatilag ajándékpénz a budapesti vezetés számára, ennek ellenére Karácsony további pénzek kizsarolására tett, illetve tesz kísérletet a kormánytól” – fejtegette az Alapjogokért Központ vezető elemzője.
Szolomayer kifejtette, a Lánchíd felújítása ugyanakkor egyre sürgetőbb, mivel a híd állapota rohamosan romlik. A kormány megunva Karácsony Gergely tehetetlenkedését és zsarolását törvénymódosítással vonhatja magához a területet, ezzel pedig a felújítás kizárólagos jogát. Úgy látja, ez valószínűleg meg is fog történni, mivel egyáltalán nem látszik a fővárosi szándék a Lánchíd gyors, egyszerű és olcsó felújítására.

A parlament ugyan múlt pénteken befejezte a tavaszi ülésszakot, úgy tudjuk, az uniós újraindítási csomag miatt alighanem heteken belül szükség lehet egy rendkívüli ülésnap megtartására. Így elvileg nincs akadálya annak, hogy a Lánchíd ügyében is elfogadják a módosítást.

Kapcsolódó írásaink

Átveheti a Lánchidat az állam

ĀElmúlt kilenc hónap, nem történt semmi – indokolta a Fidesz, miért vennék ki Karácsonyék kezéből a felújítás ügyét, ha rövid időn belül nem ér véget a szerencsétlenkedés

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom