Belföld
Karácsonyék a budapestiek megkérdezése nélkül döntöttek

Parkoló autók az Örs vezér terén. Budapest egyik közlekedési csomópontja közelében bevásárlóközpont, egyetem és orvosi rendelő is van. Ezért itt évtizedek óta ingyen lehetett parkolni.
Zugló balliberális vezetése azonban ezt a környéket is díjkötelessé teszi: augusztus elsejétől csaknem 300 forintot kell majd fizetni egy órányi várakozásért.
Karácsony Gergely utódja, Horváth Csaba azzal magyarázza a parkolási zóna bővítését, hogy így lesz hely a BKV buszainak.
A szocialista polgármester azonban egészen a Nagy Lajos Király útjától a Róna utcáig kitolta a zónahatárt, azaz annak is mélyen a zsebébe kell nyúlnia, aki az Uzsoki Utcai Kórházba megy.
Horváth Csaba szerint a parkolási zóna bővítésén túl több új parkoló automatára is szükség lenne. A Fidesz szerint ez fölösleges pénzköltés.
A fővárosi közgyűlés nem csak Zuglóban, hanem még további három kerületben is emeli a parkolási díjakat.
Eszerint a II., a XII., és a XIII. kerület egyes parkolási zónáiban, egy kategóriával feljebb ugranak a díj-tételek. Budapesten ötféle díjtétel létezik, egy kategóriányi ugrás pedig óránként csaknem 100 forint emelkedést jelent.
Ez már a második kerület, ahol a szocialista polgármester éppen azt mutogatja a térképen, hogy a szomszéd, harmadik kerületiek miatt kellett drasztikusan emelni a parkolási díjon.
A II. kerületi Fidesz szerint az autósok sarcolása helyett a parkolóhálózat és a P+R rendszer fejlesztéssel kellene segíteni az autósokat.
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint a parkolás, mint forgalomszabályozás fontos dolog lenne akkor, ha Karácsony és csapata jól csinálná.
Karácsony megválasztása után nem sokkal azt állította: a parkolóhelyek elveszik a helyet a zöld területektől, így azok helyére fákat ültetne, de erről senkivel sem egyeztetett és a fővárosiakat sem kérdezte meg ráadásul fákat sem ültettek.