Belföld
Varga Judit jól helyretette a HVG-t

Az igazságügyi miniszter azt írta: A Bizottság évente közzéteszi a Belső Piaci Eredménytáblát, ami meghatározott mutatók mentén éves szinten elemzi a tagállamok teljesítményét a belső piachoz kapcsolódó irányelvek átültetésében és az uniós jog alkalmazásában. A Belső Piaci Eredménytábla nem egyszerű olvasmány: nem árt érteni a számokat, tudni kell olvasni a sorok között és értelmetlen egyes statisztikai adatokat kiragadni a környezetéből. A HVG újságírója mindhárom legyet leütötte egy csapással.
Varga Judit kiemeli, hogy helyesen említik ugyan, hogy a kötelezettségszegési eljárásoknak különbözői fajtái vannak, így például az irányelvek átültetésének elmaradása miatti eljárások, amelyeket pusztán az irányelv átültetésében bekövetkezett késedelem ténye alapoz meg. Ebbe a kategóriába viszont pont nem tartoznak bele azok az ügyek, amelyeket példaként említ. Sőt, annak is elmulasztott utánanézni (vagy csak gondolni), hogy már a nevéből fakadóan ("BELSŐ PIACI" Eredménytábla) sem vizsgálhat ez a jelentés olyan eljárásokat, amelyek az igazságszolgáltatásra vagy a Stop Soros törvénycsomagra vonatkoznak. Arra meg már szinte én szégyellem felhívni az újságíró figyelmét, hogy az EUB még sem a CEU, sem a Stop Soros ügyben nem hozott ítéletet, így nincs is „elkaszálva” semmi - áll a posztban.
Az Eredménytábla egy adott év pillanatfelvétele. A most megjelent jelentéssel érintett időszakban 1011 irányelvet kellett átültetniük a tagállamoknak. Magyarország ezt az uniós átlagnál jobban teljesítette, hiszen az elmaradása mindössze 0,5%-os volt, ami az uniós átlag alatt van, és jelentős fejlődés az egy évvel korábbi értékhez képest. Azt, hogy a Bizottság mégis miért indít velünk szemben több kötelezettségszegési eljárást, mint korábban, talán tőlük kellene megkérdezni - írja a miniszter.
Tény, hogy Magyarországgal szemben előszeretettel, gyakran és gyorsan nyúl ehhez az eszközhöz, ami sokszor politikai megfontolásokat is tükröz. A lezárások tekintetében persze nem ennyire lelkes, jelenleg mintegy 10 olyan kötelezettségszegési eljárásunk van, ahol már minden kötelezettségünknek eleget tettünk, csak a lezáró döntést várjuk. De ez nem a mi asztalunk. Ami viszont a mi asztalunk: az eljárások többségét az EU átlagnál rövidebb időn belül sikerül megoldanunk, és az EU átlagnál gyorsabban sikerül az Bíróság ítéleteinek is megfelelnünk - teszi hozzá.
Összegzésül ismételten felhívja a figyelmet: „a hír igaz, csak éppen Magyarország az EU-s átlagnál jobban teljesít.”