Belföld

Nem mond igazat a megszorításokról Pikó, aki máris korrupciós botrányba keveredett

Lejtmenetben Józsefváros

Hiába sírta tele a balliberális médiát Pikó András (képünkön), hogy üres kasszával vette át elődjétől, a fideszes Sára Botondtól a városháza kulcsát, a járványhelyzet utáni első képviselő-testületi ülésen kiderült: amellett, hogy tizenhárommilliárdos plusszal örökölte a kerületet, további 2,6 milliárd forintnyi szabadon felhasználható forrás is maradt a tavalyi büdzséből. Vagyis a VIII. kerületben is forrásbőség áll rendelkezésre a baloldali városvezetés számára.

Nem mond igazat a megszorításokról Pikó, aki máris korrupciós botrányba keveredett
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Pikó legutóbb például azért panaszkodott, mert – állítása szerint – a kormány a koronavírus-járvány kezelésére hivatkozva egymilliárd forintot vett el Józsefvárostól. Csakhogy – amint arra Kocsis Máté, a városrész országgyűlési képviselője is felhívta a figyelmet – szó sincs arról, hogy sarcot vetettek ki a kerületre. A kerület álcivil polgármestere saját hibájából elveszítette Józsefváros támogatását, közben pedig csúsztat, hergeli az embereket, és tényeket hallgat el – fogalmazott videóüzenetében Kocsis. Közölte: a VIII. kerületi városvezetés nem tudta, rosszabb esetben nem is akarta lehívni a Belügyminisztériumtól a még általa kilobbizott 1,1 milliárd forintos fejlesztési pénzt. Amiről azonban mind a polgármester, mind a balliberális média mélyen hallgat: az Józsefváros történetének egyik legnagyobb korrupciós botránya. Megírtuk, Pikó a rendkívüli jogrenddel visszaélve egyoldalúan mondta fel a kerületi közétkeztetési szerződést a Klassz Menza Kft.-vel, és még a közbeszerzési eljárás előtt hirdethetett győztest, így került képbe a külföldi hátterű Eurest Kft. Az ügyben eljárást indított a Közbeszerzési Hatóság, s miután több ponton is törvénysértést állapított meg, kedden semmisnek nyilvánította a kontraktust. Az önkormányzatot ötven-, az Eurest Kft.-t pedig ötmillió forintra bírságolta. Demeter László, a Klassz Menza Kft. ügyvezetője közölte: bár a polgármester megpróbálta érvényteleníteni a szerződésüket (ilyet egyébként csak a bíróság tehet meg – a szerk.), a hatósági döntés értelmében továbbra is érvényes a kontraktusuk, a cég továbbra is hajlandó ellátni Józsefvárosban a közétkeztetési feladatokat.

Kapcsolódó írásaink

Tagadja a kamuvideós Korózs indulását Pikó

ĀSorra jelentik föl a szolgáltatók a baloldali álvideó korábbi „hősét”, az ellenzék álmentősét, ám a belső vizsgálat eredményéről a szocialisták szemérmesen hallgatnak