Belföld

Szarv alakú hegyre épült Zemplén sasfészke, Regéc

Autentikus helyreállítással újul meg a középkori eredetű erődítmény – A második ütemben visszaépítik az emeletes reneszánsz palotát is

„Vár állott, most kőhalom” – idézi mindenki egy sóhajtással Kölcsey Ferenc Hymnusának vonatkozó sorát, amikor a magyar tájban megpillantja elődei életének tragikus távolba vesző lenyomatát valamely impozáns helyszínen, általában pazar kilátással. Nem így Regécen, ahol az utóbbi bő két évtizedben egyre épülő-szépülő, egykori pompáját visszanyerő vár hívogatja látogatóit a Zempléni-hegység és Hernád-völgy találkozásánál, egy szarv alakú hegyen.

Szarv alakú hegyre épült Zemplén sasfészke, Regéc
Az első írott forrás csak az 1300-as évekből származik, a várban talált legkorábbi pénzérmét Károly Róbert 1301 és 1309 között verette
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Budapestről indulunk hajnali hatkor, hogy a vár rekonstrukció­jának második ütemét ismertető sajtóbejárásra biztosan odaérjünk Regécre kilenc órára. Fokozatosan szabadulunk meg az ébredező nyüzsgésből: száznyolcvan kilométer autópálya, majd egyre kisebb forgalmú, alsóbbrendű utak következnek. Abaújkérnél már elfogódottan ismerem föl a vidék két óriását, a Magoskát és a Gergely-hegyet, lélekben odaintek a boldogkői várnak, és mire begurulunk Korlátra, egészen otthon érzem magam. Innen a második falu Regéc. Az utolsó szakasz emelkedő szerpentin, most éppen az éjjeli vihar nyomaival, hogy kérlelhetetlenül hirdesse: a természet errefelé egyenrangú úr az őt szelídítő, kultúraformáló emberrel.

Regécen Pető Zsuzsa, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze fogad bennünket, ötödik szezonja ő vezeti a várban zajló ásatást. Igaz, a vidékhez ennél sokkal erősebb szálak fűzik: Miskolcon született, a környék várait gyermekkorától fogva bejárta szüleivel, a közeli patakban már óvodásként rákászott. Egyetem alatt a várból előkerülő kályhacsempék feldolgozásával foglalkozott, majd 2009-től bekapcsolódott a feltárásba, amelynek irányítását 2016-ban bízták rá.

A szarv alakú hegyen észak-déli irányban épült vár a Hernád völgye és a Zempléni-hegység határán, a Kassa–Tokaj-vonalon helyezkedik el – kezdi az ismertetést Zsuzsa. Értékes és védhető helyszín, nem csoda, hogy a bronzkor óta lakott, a leletek között germán fibula is előkerült az utóbbi években. Magyar történelme valószínűleg az Árpád-korban kezdődött. Az első írott forrás csak az 1300-as évekből származik, a várban talált legkorábbi pénzérmét Károly Róbert 1301 és 1309 között verette. A rozgonyi csata után egyébként kezére került a vár is, és Hunyadi Mátyás uralkodásáig legtöbbször királyi birtok volt. Nagy Lajos is legalább négyszer időzött a vár falai között Kassa felé menet. A vár gazdagságára könnyedén következtethetünk abból, hogy alkalmas helyszínnek bizonyult az uralkodó fogadására – hívja föl a figyelmet Pető Zsuzsa.

Regéc
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Szalonnától a puskaporig

A tizenötödik században az épületegyüttes már a Várhegy teljes, szarv alakú platójára kiterjedt, magába foglalta az úgynevezett Felső-, a Középső- és az Alsóvárat. Az elnevezések – folytatja – kora újkori forrásokból származnak, ekkor ugyanis többször cserélt gazdát Regéc, aminek köszönhetően ma tizennégy várleltár, közte két igen részletes, a helyiségeket leíró inventárium áll a kutatók rendelkezésére. Utóbbiakban „a szalonnától a puskaporig” mindent rögzítettek, a szövegeket elolvasva szinte magunk előtt láthatjuk helyiségről helyiségre a várat.

A mostani rekonstrukció egyik pillérét is ezek a dokumentumok adják, amelyeket hatékonyan és egyidejűleg egészít ki a másik pillér: az építkezés előtt haladó szakszerű régészeti föltárás. A földben is látó, kövekből is olvasó szakemberek falazat, illesztések nyomán ismerik föl, hogy miként bővült az építmény. Szerencsés egybeesés, hogy a rekonstrukció észak-déli ütemezése leköveti az építési időszakok sorrendjét – mondja Zsuzsa –, ezzel pedig hazai viszonylatban gyakorlatilag egyedülállóan autentikus helyreállítás zajlik.

A projekt nem csak ebben úttörő: az 1970-es évekbeli hasonló munkákhoz – a visegrádi Salamon-toronyhoz vagy a diósgyőri várhoz – képest most kísérleti építés folyik, a falazáshoz ugyanis nem betont, hanem mészhabarcsot imitáló speciális keveréket alkalmaznak. A kövek sem idegenek: míg két évtizeddel ezelőtt füves-földes, néhány romos falmaradványt mutató plató várta az ide látogatókat, most a feltárás során kiderült, hogy a talajszint alatt gyakorlatilag minden építőkő megvan. Nem véletlen, hogy a helyreállítás ezer négyzetméteres területéből majdnem négyszáz padló alatti szint. Nagyrészt tehát a helyben kitermelt kövekből – a vár egykori omladékából – tudják visszaemelni a falakat.

Regéc
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Elrontás, pusztulás

Az omladék eredete szintén kiemelkedő. A történeti szakirodalomban sokáig bevett fordulat volt a tizenhetedik-tizennyolcadik századi várak elpusztítását a „fölrobbantás” szóval definiálni, és csak az utóbbi időben vált világossá, hogy ez nem mindig így történt. „Nem volt a világon annyi puskapor, hogy várról várra ekkora kőtömeget a levegőbe röpítsen” – mondja Zsuzsa. Éppen itt, Regécen találtak bizonyítékot arra, hogy az Udvari Haditanács valójában csak „elrontotta”, azaz védhetetlenné és ezáltal értéktelenné tette az erődítményeket. A vár fő stratégiai pontján előkerültek azok a vájatok, amelyekbe puskaport töltöttek, hogy beomlasszák a bástyát.

Maga a visszaépítés mindig vitás kérdés, sokszor nehéz eldönteni, hogy melyik korszakot rekonst­ruáljuk – folytatja Zsuzsa. Itt azonban szerencsés a helyzet, mert a most helyreállítandó épület viszonylag későn épült föl a vár többi részéhez képest, és a vár 1686-os pusztulásáig változatlan maradt. Csupán a berendezés volt más időről időre, ezért a fő célok egyike, hogy a megtalált falmaradványok jellegét meghagyják, és megőrizzék az építési fázisok többrétegű karakterét. Az első ütemben így 2015-re elkészült a Felsővár tornyának teljes, épületeinek pedig részleges rekonstrukciója és konzerválása. A jelenleg zajló második ütem pedig helyreállítja a Középső vár keleti részét, és újjáépül a tizenhatodik-tizenhetedik századi emeletes reneszánsz palota.

A regéci reneszánsz palotaépület emeletén díszes erkéllyel, festett boltozattal, drága kályhákkal, és a korszakban ritka, kettős árnyékszékkel „felszerelt” helyiségek álltak: ebédlőpalota, fogadóépület, leány­asszonyok háza, a földszinten pedig sütőkemencékkel ellátott terek helyezkedtek el. Az ecetesház alatt, ahol a tartósításra is használt eceteshordókat őrizték, borospince terült el. Ennek a nagyméretű pincének a kibontásán túl az idei ásatási szezonban a páterek házának alépítményét, a keleti falszoros feltöltését, a későbbiekben a várudvar korábbi építési korszakaihoz tartozó maradványait is vizsgálják – magyarázza Zsuzsa, miközben lemászunk a pincébe.

Regéc
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

A regéci vár az oszmán hódítás korában biztonságos lakhelyet nyújtott számos főúri családnak. A Szapolyai-, Serédy-, Alaghy-, Mágochy-, Esterházy-családok után végül a tizenhetedik század közepén a Rákócziak birtokába került, legfényesebb időszakát az Alaghyak és aztán Zrínyi Ilona alatt élte. Ide költözött második férje, Thököly Imre is (érkezésekor leltár készült), és itt lakott gyermekkorában II. Rákóczi Ferenc fejedelem, sőt e falak között tanult meg latinul.

Számos monda keringett még néhány évtizede is boszorkányokról, erdőjáró vajákos emberekről a környező falvak lakossága körében ebből az időszakból. Pető Zsuzsa említ egy hírhedt boszorkányt, bizonyos Doleszné Pankót (Pankát) is, a regéci bíró özvegyét, aki a vár tömlöcében több alkalommal is raboskodott a 17. században. Alakját egy másik rab, a lőcsei fehér asszony perében eljáró Koháry István gróf szökési kísérlete őrizte meg. A tanúvallomások szerint Doleszné képes volt különféle praktikákkal fájdalmat, étvágytalanságot, némaságot előidézni vagy éppen gyógyítani, de egyéb jelek is bizonyították, hogy természetfeletti képességekkel bír: ablakából huhogó baglyok repültek ki, sőt a vártömlöcből úgy szabadult meg, hogy béklyóival a lábán egyszerűen elrepült a Kútbástyáról. „Landolása” helyén kutyanyomokat találtak, a közeli cserjésből pedig a béklyó is előkerült.

Pető Zsuzsát azonban nem ezért fogta meg a hely. Mint utóbb elmondta, gyermekkori emlékei közül legelőször a csönd, a nyugalom és a természeti közeg ejtette rabul, később pedig – első ásatási szezonjában, amit már régészként töltött itt – „a szíve egy darabja örökre itt maradt”. „Első este a várhegy alatti réten néztem a naplementét – idézi föl –, a Hernád völgye párában végtelenül és valószerűtlenül aranylott, balra és jobbra hegyek ölelésé­ben ültem, mögöttem már szinte tapintható volt a szürkület – mondja, majd hozzáteszi: – nem hiába ismert számos legenda néprajzi kutatásokból is ezen a vidéken.” Pályakezdőként persze a tudományos kihívás sem volt kicsi. Sokkolóan végtelennek tűnt az az információmennyiség, a megfejtésre váró lehetőségek sora, amely a régészre, kutatóra várt – emlékszik vissza. „Nyilván mára jelentősen tompult ez a diákfejjel ijesztő-érdekes érzés, de az elragadtatottságom változatlan, és a szakmai kérdéseim száma a megismeréssel párhuzamosan csak nőtt.”

Mint ahogy nőtt az izgalmas leletek száma is. A várfalat ugyanis úgy építették, hogy két, egymástól mintegy két méter távolságban álló kőfal közé beöntöttek minden rendelkezésre álló követ, néha lomot, amit aztán kötőanyaggal falmaggá erősítettek. Ezt kibontva érdekes tárgyakra bukkanhatunk. „Az egyik kérdés még most is, hogy találunk-e abszolút datálóerővel bíró leletet, azaz például egy, a pincét építő mester beleejtett-e egy évszámfeliratos pénzecskét a habarcsba?” – mutat rá Pető Zsuzsa. Érme még nincs ugyan, de egy gyönyörű kályha legtöbb csempéjét az eltelt hetek alatt már felszínre hozták, párhuzamát a közeli Pácin kastélyfeltárásából ismerhetjük. Kérdésemre, hogy van-e valamilyen vágya, amit szívesen megtalálna, azt feleli, sosincs, inkább a meglepetéseket szereti. Szívesen elgondolkodik viszont azon, ki és mikor járt legutoljára ott, ahol most mi járunk; mi a története a helynek, ahol ásunk. „A feladat végéig vezető út a legszebb – összegzi –, mert megadja a keresés és értelmezés nehézségeit, ezzel együtt a teljesség érzését.”

Az elvégzett munka persze nem csak személyes sikerekkel és örömökkel jár, Zsuzsa célja, hogy mindezt a kíváncsiság fölébresztésével együtt megossza az emberekkel. „A kulturális termékek, így a régészeti eredmények is a személyiségfejlődést, a világlátás tágulását szolgálják, az új ismeretektől szelídebbé és megértőbbé, remélhetőleg bölcsebbé válunk.” Rámutat arra is, hogy ennek eszköze, „ha egy lelet történetét megírjuk, és ezáltal életet lehelünk belé”.

„Azt hiszem – foglalja össze –, az emberi természet sokkal állandóbb, időtállóbb eredők mentén írható le, mint egy-egy lelet, de ha az emberi cselekvés terét, kontextusát is tudjuk vizsgálni a bölcsészeti és természettudományos eredmények és a leletek összevetésével, akkor megtettük azt, amit sok elődünk, ősünk remélt: megőriztünk belőlük valamit. Örökítjük tovább a történetet.” A különféle tudományos módszerek együttes használata itt is kulcsfontosságú. Miközben a várban sétálunk, folyamatosan zúg a fejünk fölött az ország első lidar eszközzel felszerelt drónja: a lézeres távérzékelő szkenner nagy pontossággal rögzíti a munkafázisokat, és Tomka Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese azt is megsúgja: Zsuzsa mostanra egyedülálló szakmai stábot tud összehozni a föltárásokhoz.

A széles körű szakmai kooperá­ciónak persze része az is, hogy a jelen lévő építész a saját építészszemével nézze, mi hogyan készült. Más apróságokhoz a ráhangolódás is elég: Zsuzsa kezében épp egy kora újkori tégla pihen, amelynek mélyedéseibe – az egykori mester téglavető mozdulatának nyomába – ma is beleilleszthető a tenyerünk.

A téglák és kályhacsempék is izgalmasak, az ásatás eddigi csúcsleleteként Zsuzsa mégsem ezt tartja számon, hanem egy kicsi, úgynevezett terjékes kupakot, amelynek tartalma Itáliában, Velencében készült. A szernek hatvannégy összetevőjét sikerült azonosítani, méreg ellen használták eredetileg, és a kora újkorban több főúri jegyzékben fölbukkan. „Egy ötvenforintos nagyságú kupak, kicsi balzsamos szelencékhez lehet hasonlítani: közepén egy strucc sziluettje, mellette egy emberfej, és a körirat a szelence szélén fut végig. Különleges és drága szer volt, csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak. Tudomásom szerint a szendrői várból ismert még egy ilyen idehaza.”

A vár gazdagságára könnyedén következtethetünk abból, hogy alkalmas helyszínnek bizonyult az uralkodó fogadására – hívta föl a figyelmet Pető Zsuzsa
A vár gazdagságára könnyedén következtethetünk abból, hogy alkalmas helyszínnek bizonyult az uralkodó fogadására – hívta föl a figyelmet Pető Zsuzsa
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Két település öröme

A föltárás biztosan tartogat még érdekességeket, a felfedezéseknek pedig mindenki egyformán örül. Sőt az öröm minimum dupla, hiszen a váron két település „osztozik”: neve Regéchez köti, közigazgatásilag azonban ma a szomszéd falu, Mogyoróska része. „A két település közti határ pontosan a várnál húzódik, a vár még Mogyoróskához tartozik, tőle rögtön északra, akár már a parkolóban is, regéci földön járunk.” A kettősség eggyel nagyobb léptékben is megmutatkozik. A vár a föntebb már említett két természetföldrajzi egység, valamint a történeti Abaúj és Zemplén vármegye határán áll. A várbirtok a Kassától Szikszóig húzódó Abaúj legszéle, és bár középhegységi táj, történeté­ben mindig fontos szerepe volt a folyóvölgyben futó évezredes kereskedelmi útnak.

Az egységet a száz esztendővel ezelőtt aláírt trianoni békediktátum bontotta meg: a mai Borsod-Abaúj-Zemplén megye területéből Gömör és Zemplén történeti megyéi szenvedték el a legnagyobb veszteséget, de a Kassa székhelyű Abaúj-Torna vármegye felét is elcsatolták. Sok szerepet Miskolc vett át, de nyilvánvalóan nehezen vált életképessé ez az új rendszer – magyarázza Zsuzsa, akinek gyerekkorában a határ miatt még miskolciként is nagyon messze volt Kassa. A trianoni traumára talán gyógyír lehet, hogy föllendültek a kapcsolatok és együttműködések a régióban. „Barátságok, szerelmek szövődnek a közvetlen ismerősi körömben is a határ két oldalát áthidalva, számos kollégát ismerek én is, tudunk egymásról, figyeljük egymás munkáját.” A reményteli jövőre Regéc vára az egyik élő példa – mondja –, hiszen egy szlovák–magyar interregionális projekt keretén belül épül és szépül évek óta.

A vidék mai arculatát a mindenkori egyházi jelenlét is formálta: Regécen, Göncön, Göncruszkán, Telkibányán pálos kolostor állt – e rendet Zsuzsa szintén évek óta kutatja –, Vizsolyban ott a Károli-bibliás Árpád-kori templom, szomszédságában, Korláton gótikus párja, Hejcén pedig a barokk püspöki kastély. Ez azonban már egy következő felfedezőút tanulsága lehet, ahogyan a vidék társadalomtörténete és a hegyaljai borászat kultúrtörténete is.

Kapcsolódó írásaink

Újjáépül a regéci vár is

ĀFeltámad romjaiból a több mint háromszáz éve pusztuló erősség, ahol lerombolása előtt II. Rákóczi Ferenc töltötte a gyermekkorát édesanyjával, Zrínyi Ilonával

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom