Belföld

Ingyenes lehet a tanulók és tanárok számára az internet

A kormány várja az emberek véleményét a diákok és a tanárok ingyenes internethasználatáról - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Ingyenes lehet a tanulók és tanárok számára az internet
A kormány várja az emberek véleményét a diákok és a tanárok ingyenes internethasználatáról
Fotó: MH

Maruzsa Zoltán azzal összefüggésben beszélt erről, hogy a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról szóló nemzeti konzultáció kérdései között arra is választ vár a kormány: járvány idején ingyenes legyen-e az internet az iskolás gyermekeket nevelő családoknak és a tanároknak.

Az államtitkár hangsúlyozta: internet, valamint megfelelő eszközellátottság nélkül nem tudták volna megvalósítani a veszélyhelyzetben az átállást a digitális oktatásra, és sikeresen lezárni a tanévet.

Ha a kormány megerősítést, felhatalmazást kap a lakosságtól, a következő hónapokban megszülethetnek az ezzel kapcsolatos döntések - mondta Maruzsa Zoltán a konzultációra utalva. Közölte: készülnek a következő tanévben előttük álló kihívásokra, és az ezzel összefüggő kapacitások bővítését tervezik.

Maruzsa Zoltán jelezte: a koronavírus-járvány egészen új helyzetet teremtett a magyar oktatásügyben, komoly kihívás elé állította a tanárokat, a szülőket és a tanulókat egyaránt. A rendkívüli helyzetben egyik napról a másikra kellett márciusban átállni az új, tantermen kívüli digitális munkarendre, aminek egyik alapfeltétele volt az internet, valamint a technikai eszközökkel való ellátottság. Hozzátette: ezzel „nem álltunk rosszul”, mivel a kormány még 2016-ban fogadta el a digitális oktatási stratégiát, amelynek végrehajtása során olyan képességeket építettek ki, amelyeket jól tudtak használni az elmúlt hónapokban.

Objektum doboz

Utalt arra is, hogy az kompetenciamérés adatai szerint a magyar családok több mint 90 százaléka rendelkezik személyi számítógéppel, a háztartások internet-ellátottsága pedig eléri a 98 százalékot. Szinte 100 százalékos az okostelefonnal való ellátottság a szülők és a tanulók körében, és a felmérésben résztvevők 88 százaléka jelezte, hogy a családban több mint 3 okostelefon van.

Maruzsa Zoltán elmondta: a járvány kitörésekor a köznevelési intézményrendszerben 330 ezer informatikai eszköz állt rendelkezésre, ebből több mint 100 ezret - például 45 ezer notebookot pedagógusoknak, 24 ezer tanulói tabletet, 3 ezer interaktív panelt - az elmúlt két évben vásároltak különböző projektek során.

Az összes állami általános és középiskolában jelentős wifi-hálózatbővítést hajtottak végre, illetve megduplázták a sávszélességet. Hozzátette: ezt a járvány idején csak a gyermekfelügyeletben levő tanulók tudták használni.

Külön megemlítette a Kréta tanulmányi rendszert, amelyben naponta átlagosan 500 ezer tanuló és 90 ezer pedagógus tudott dolgozni, illetve a digitális tanrendet segítő állami tartalomszolgáltatások közé sorolta a nemzeti köznevelési portált, a Sulinet rendszert és a tankönyvkatalógust is. Megemlítette: a múlt évben 40 ezer pedagógus vett részt olyan képzésben, amely valamilyen módon az információtechnológiához kapcsolódott, ez is segítette a digitális oktatásra átállást.

Felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg is zajlik a „szupergyors internetprogram” bővítése, és megítélése szerint az internet áfájának csökkentése is olyan lépés volt, ami hozzájárult ahhoz az elmúlt években, hogy a családok internet-ellátottsága magas legyen.
 

Kapcsolódó írásaink

Az iskolában nincs helye erőszaknak

ĀSzeptember 1-jétől kezdhetik meg a munkát az iskolaőrök, ott, ahol az iskola kéri - Az egészségügy büdzséje 77 százalékkal lesz több, mint az utolsó szocialista kormány alatt volt

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom