Belföld
„Ma megbecsülésre, nem megalázásra számíthatnak az egészségügyi dolgozók”

Mint azt a lapunkhoz eljuttatott közleményben írják a kormánypártok, köszönet illeti az egészségügyi dolgozókat, kiemelten azokat, akik az elmúlt hónapokban segítették a járvány elleni védekezést, a betegek ápolását, és gyógyítását. Kiemelik, nélkülük nem lehetett volna sikeres a védekezés. Eképpen az egészségügyi dolgozók járványügyi extrajuttatására több mint 100 milliárd forintot fordítanak.
2010 óta nagy utat tettünk meg az egészségügyi dolgozókért. Emlékezzünk azokra az időkre, amikor a baloldal több ezer egészségügyi dolgozót tett az utcára és üldözött el az országból, és akit nem küldtek el, azt is megalázóan alacsony bérekért dolgoztatták – írják a közleményben.
Hozzáteszik, a baloldal az elmúlt években sem támogatta az egészségügyi béremeléseket, a mostani járványügyi helyzetben pedig a védekezésben résztvevőket, a kórházakat támadták és kamuvideóval próbálták lejáratni a mentőket. Ma megbecsülésre, nem megalázásra számíthatnak az egészségügyi dolgozók.
2010 óta jelentősen emelkedett az orvosok, az ápolók, a mentők, a háziorvosok, a gyerekorvosok és a védőnők bére, az egészségügyi pályára készülő fiatalokat a szakképzésben és a felsőoktatásban is jelentős ösztöndíjakkal támogatjuk – írják, hozzáteszik, 2010 óta az orvosok bére átlagosan a két és félszeresére emelkedett, és 2022-re az ápolók bére is két és félszeresére emelkedik.
Kiemelik, országszerte megújulnak a kórházak, a szakrendelők, a háziorvosi rendelők, a nővérszállók, hogy méltó munkakörülményeket és lakhatást is biztosítsunk az egészségügyi dolgozók számára.