Belföld
Parkolásügy: Karácsony meghátrált
Nincs meg a kellő hozzáértés. A fővárosi várakozási rendszer egységessé tételéhez komoly társadalmi és szakmai egyeztetést kellene elvégezni – mondta lapunknak Láng Zsolt

Az egységes parkolási koncepció gondolatához Karácsony Gergelynek hivatalosan kellene kezdeményeznie a kormánynál az önkormányzati törvény zónarendszert lehetővé tevő rendeletének a módosítását. Választási ígérete azonban a jelek szerint már egyáltalán nem izgatja a főpolgármestert, legalábbis semmi nem utal arra, hogy az egységes parkolási rendszerre bármilyen javaslata lenne. Ez persze nem csoda, emlékezetes, hogy zuglói polgármesterként éppen az ő kerületében a parkolási visszásságok miatt botrány botrányt követett. Azóta kiderült, hogy a zónákat is rosszul mérte fel, ezért az utódja, a jelenleg még MSZP-s Horváth Csaba kénytelen volt áremeléssel járó átsorolást kezdeményezni, miként a II., a XII. és a XIII. kerületben is növekedtek a parkolás költségei.
A díjemelési hullám ezzel még nem ér véget, az augusztusi közgyűlésre tervezik a további hasonló döntéseket. Sajtóinformációk szerint nem az ígérgetett egységesítés jegyében, hanem a nyugat-európai árszínvonal eléréséért. Erzsébetváros DK-s polgármestere, Niedermüller Péter szerint célszerű lenne hétszáz-nyolcszáz forintban maximalizálni az óradíjat, a pénzbeszedő időszakot huszonhárom óráig kitolva. Karácsony ötlete alapján sávosan határozhatják meg a parkolási díjat, az első tizenöt perc még ingyenes lenne, azt követően a parkolási idő hosszával emelkedne az összeg.
Láng Zsolt, a fővárosi önkormányzat Fidesz-frakciójának vezetője lapunknak azt mondta, Karácsony Gergely egységes fővárosi parkolási rendszert ígérő választási programpontjának teljesítése két okból nem teljesülhetett: egyrészt a kerületi polgármesterekkel még elvileg sem tudta egyeztetni, másrészt a szakmai munka itt sem indult el. „Nincs meg a kellő hozzáértés. A múlt év végén a szakmai kifogásaink ellenére áterőltetett rendeletmódosítást a kormányhivatal és a bíróság is jogsértőnek ítélte és megsemmisítette” – mutatott rá Láng Zsolt. Hozzáfűzte, a fővárosi parkolás rendezéséhez komoly társadalmi és szakmai egyeztetést kellene elvégezni. A szabályozás most is egységes, a fővárosi közgyűlés kompetenciája a fizetési övezetek és a parkolási díjak megállapítása, csakhogy a rendszer működtetése a kerületeknél van, és ez számtalan furcsa helyzetet eredményez. Ezek döntő többsége orvosolható lenne most is, persze nem úgy, ahogyan például az Zuglóban történt az elmúlt években, ahol polgármesterként Karácsony saját koalíciójával sem tudott megbirkózni – jegyezte meg a fideszes politikus.
Újabb kerékpársávok
Miután Karácsony Gergely „kerékpárút” címén a járványidőszak kezdetén önhatalmúlag sávokat záratott le az autósok elől az Üllői úton, a Bartók Béla úton és a Nagykörúton, sokan kritizálták az indokolatlan forgalomlassítás miatt, hiszen azokon hébe-hóba halad el egy-egy kerékpáros, az autósok pedig ülnek a dugóban. A BKK tegnapi közleménye szerint viszont a Nagykörúton kialakított kerékpársávok a főváros legkedveltebb bringaútvonalai lettek, a nap folyamán átlagosan percenként két kerékpáros használja. Ugyanakkor egy korábbi felmérés alapján ezen a szakaszon percenként tizennyolc autós halad át, azaz minimum kilencszer annyi, mint kerékpáros. Ennek ellenére Karácsonyék sikeresnek tartják a kezdeményezést, így aztán a Baross utca Orczy tér és Nagykörút közötti szakaszán is megkezdődik a kerékpársávok kialakítása.