Belföld
Farkas Örs: Töltsük ki minél többen a konzultációs kérdőívet!

A koronavírus-járvány első hulláma elleni védekezésben Magyarország sikert ért el, győzelmet arattunk. Ez mindannyiunk sikere, amelyhez a kormány döntésein kívül szükség volt arra is, hogy a magyar emberek rendkívül fegyelmezetten vettek részt a védekezés folyamatában. Azonban még nem dőlhetünk hátra, hiszen a szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a járványnak jöhet egy második hulláma – emeli ki a szóvivő.
Hozzáteszi, eljött az ideje annak, hogy a kormány párbeszédet folytasson arról, hogy egy esetleges második hullám esetén milyen intézkedéseket támogatnak a magyarok, mennyire értenek egyet az idősotthonok védelmének erősítésével, továbbá a védőfelszerelés-gyártás magyarországi kapacitásainak növelésével.
A nemzeti konzultáció mindezeken kívül több más gazdasági kérdést is tartalmaz, hiszen az emberéletek mellett a munkahelyteremtés is fontos szempont a kormánynak.
Töltsük ki minél többen a konzultációs kérdőívet – kéri a szóvivő.