Belföld
Szétesett a baloldal Szolnokon

A veszélyhelyzetet követően csütörtökön ülésezett először a szolnoki közgyűlés, ami a szokásosnál jóval nagyobb téttel bírt.Tavaly a fideszes Szalay Ferencet újraválasztották polgármesternek a Tisza-parti városban, azonban a képviselő-testületben a baloldal került többségbe. A közgyűlésbe a kormánypártoknak 8, a baloldalnak 10 képviselője jutott be - írja az Origo.
Csakhogy időközben két politikus, Ligeti József, és Fajcsák Károly kilépett a baloldali képviselőcsoportokat tömörítő Szolnoki Többség elnevezésű frakciószövetségből, amivel kérdésessé vált a baloldal testületi többsége.
Előbbi azzal indokolta távozását, hogy a baloldali politikusok választási ígéreteik ellenére belső körben osztogatják a pozíciókat, nem Szolnok érdekeit tartják szem előtt.
A csütörtöki ülésen a Fidesz frakciója előterjesztésében kezdeményezte a bizottsági struktúra módosítását, ami komoly ellenállásba ütközött a politikai ellenfelénél. Végül a képviselők megszavazták az átalakítást, amivel megfordultak az erőviszonyok a szolnoki közgyűlésben - írja a portál.
A Szolnoki Többség – Jobbik, DK, MSZP, Momentum, Szolidaritás 8 önkormányzati képviselője már kisebbségben van a 18 fős testületben - így értékelte a testületi ülést Radócz Zoltán, a szolnoki baloldal volt polgármesterjelöltje, a Szolnoki Többség frakcióvezetője közösségi oldalán. A politikus szerint ezzel „a Fidesz hátradőlhet a karosszékében”.
A baloldali pártok harca ellenére aktivistahálózatuk azért akcióban van. Ahogy mi is megírtuk korábban, egy videófelvételen az látszik, hogy egy nő kilopta egy szolnoki ház postaládájából a nemzeti konzultációs íveket.
A baloldal újabb szintet lépett a gyalázatos akciókban: már nem csak kamuvideókat gyárt, a nemzeti konzultációs íveket is lopja - mondta az esetről Halász János, a Fidesz országgyűlési frakciószóvivője.