Belföld

A társadalom az ngo-k ellenőrzését várja el a kormánytól

A társadalom azt várja el a kormánytól, hogy átlátható legyen a nem kormányzati szervezetek (ngo-k) működése - mondta ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Alapítvány jogi szakértője az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.

A társadalom az ngo-k ellenőrzését várja el a kormánytól
George Soros
Fotó: AFP/Fabrice Coffrini

Felidézte: korábban a lobbiszervezetek elsősorban gazdasági befolyásszerzésre törekedtek, a Századvég Alapítvány legfrissebb elemzése szerint azonban ez átalakult.

A lobbi kifejezés mára inkább már egy jóhiszemű megközelítése annak a ténynek, hogy idegen gazdasági vagy politikai csoportok „ügynökszervezeteket” telepítenek egy-egy országba - magyarázta. Hozzátette: ezek az egy vagy több finanszírozó által pénzelt „ügynökszervezetek” hatalomtechnikai eszközökkel megpróbálnak beavatkozni a helyi viszonyokba egy politikai ideológia, például a nyílt társadalom eszméje mellett.

Mint mondta, a nyílt társadalom szélsőséges liberális ideológiája nem egyeztethető össze a nemzeti, konzervatív kormány programjával, és ebből érdekkonfliktus alakul ki, ahogyan az most Magyarországon is történik.

Lomnici Zoltán elmondta: Magyarországon „a leghangosabb, legagresszívabb belpolitikai nyomásgyakorlást kifejtő szervezetek elsősorban a Nyílt Társadalom Alapítványhoz és az alapítványt életre hozó Soros Györgyhöz köthetőek”.

A jogi szakértő szerint Soros György a befolyását felhasználta arra, hogy nemzetközi intézmények Magyarországot támadják, és folyamatosan nyomást gyakoroljanak rá.

Kiemelte: a társadalom azt várja el a kormánytól, hogy legyen átlátható ezeknek a nem kormányzati szervezeteknek a működése.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom