Imáikban fűzik össze a szétszakadt szálakat

– Noha a járvány mérséklődik, rendhagyó módon, videókonferencia keretében került sor a MKPK júniusi ülésére – tudtommal első alkalommal. Mik a tapasztalatok?

– Kétségtelenül történelmi pillanatnak lehettünk tanúi, hiszen a püspöki konferencia működése alatt még sosem került sor plenáris ülésre videókonferencia keretében. Mi magunk is most tanuljuk a találkozásnak ezt a módját. Még ha nem is tudja pótolni a személyes beszélgetést, fontosnak tartottuk, hogy így találkozzunk, hiszen a járvány mérséklődik ugyan, de szerettünk volna a magunk módján példával szolgálni arra, hogy az óvatosság továbbra is szükséges.

– A járványügyi helyzetre vonatkozó állami előírásokat figyelembe véve megváltoztak a nyilvános liturgia szabályai is, emellett június tizennegyedikétől visszavonják az általános feloldozás lehetőségét és a vasárnapi miselátogatási kötelezettség alóli felmentést. Milyen tapasztalatai vannak az elmúlt időszakról a járvány első- és másodvonalában dolgozó egyházi szervezeteknek?

– Az elmúlt hónapokban az MKPK szociá­lis és karitatív tevékenységet végző intézményei, mint a Katolikus Szeretetszolgálat, a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet (KOSZISZ), a Katolikus Karitász munkatársai elkötelezetten és áldozatosan végezték hivatásukat. Hálás köszönettel tartozunk nekik. Szociális és egészségügyi intézményeinkben, otthonainkban is a hatósági iránymutatásoknak megfelelő, szigorú óvintézkedéseket rendeltek el, mindenben követik az állami előírásokat.

– Hogyan zajlik a munka?

– A szükséges védőfelszerelések biztosítása folyamatos, ezek beszerzéséről az intézmények maguk is gondoskodnak, többek között a Katolikus Karitász végez a mai napig is nélkülözhetetlen munkát. Segítségüknek köszönhetően a KOSZISZ, a Katolikus Szeretetszolgálat, a szerzetesrendek és civil szervezetek által működtetett bentlakásos szociális és egészségügyi intézmények ellátása is biztosított. Az elmúlt időszakban több ezer liter felületfertőtlenítőt, kézfertőtlenítőt, kétszázezer szájmaszkot, hatvanezer gumikesztyűt, ötszáz arcvédő pajzsot, nyolcvan érintésmentes lázmérőt, tízezer csomag vitamint adtak át rászoruló családoknak, időseknek és intézményeknek. Emellett a kárpátaljai hátrányos helyzetű magyarok segítését is folytatta a szervezet, oda a fentieken kívül élelmiszert is vittek.

– Volt ezekben az intézményekben olyan személy, aki elkapta a vírust?

– Központi fenntartású intézményeinkben összesen kilenc megbetegedést regisztráltak, közülük három beteg hunyt el. Papok, szerzetesek között tudomásom szerint nem volt érintettség.

– A papság hogy viselte ezt a helyzetet?

– Komoly kihívást jelentett nekünk, papoknak is a járványügyi helyzet, hiszen ahogy közösségeinkben mindenki, úgy mi is hiányoltuk a személyes találkozásokat. Kétségtelenül kreativitásra volt szükség ahhoz, hogy megtaláljuk az utat a digitális világban egymáshoz. Vannak közöttünk olyanok, akik már régóta otthonosan mozognak az online térben, de olyanok is, akik csak a veszélyhelyzet okán kezdtek jobban ismerkedni ezzel a kapcsolattartási formával. Különös húsvét volt az idei – ahogyan Bíró László püspök atya is fogalmazott. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen egy papi közösségben lehettem a húsvéti ünnep idején a kecskeméti Szentcsalád plébánián. Kamerán keresztül kapcsolódtam össze a közösség tagjaival: egyrészt így mindenkinek egyszerre tudtam a szemébe nézni, másrészt hiányzott a viszonzás. Egyébként általános tapasztalat az, hogy az online közvetítésékbe többen kapcsolódtak be, mint ahányan általában részt vesznek a vasárnapi liturgián.

– Az egyházi iskolákat és a hitoktatást is érintette a digitális oktatásra történő átállás. Milyen tapasztalatokról számoltak be az egyházi iskolákból?

– A digitális munkarendre történő átállás során az intézményeknek sikerült kialakítaniuk a tantermen kívüli oktatás kereteit. A pedagógusok elkötelezetten végzik a feladataikat, amely sokuk számára nem könnyű, hiszen egy új technológiát és újfajta kommunikációt is meg kellett tanulniuk. Egyrészt a digitális oktatás módszertanát kellett fokozatosan elsajátítaniuk – és rögtön alkalmazniuk is! –, másrészt figyelniük kellett, hogy a tanulók terhelése egyenletes, életkoruknak és lehetőségeiknek megfelelő legyen. Harmadrészt figyelembe kellett venniük, hogy a szülőkre, akiknek egy része maga is távmunka keretében van otthon a gyermekeivel, ne háruljon aránytalanul nagy teher.

– Sikerült?

– Azt tapasztaljuk, hogy tanáraink ezt a komoly kihívást példátlan összefogással és krea­tivitással oldották meg. Módszertani ajánlásokkal, feladat adatbázisokkal a Katolikus Pedagógiai Intézet is segíti őket, és ellátja a vezetők folyamatos tájékoztatását. Úgy gondoljuk, a mostani tapasztalatok, a megszerzett tudás a digitális oktatás terén hosszabb távon akár majd kiegészítheti a mindennapi nevelő-oktató munkát.

– Az MKPK korábbi döntése értelmében katolikus kerettanterv készül, amelynek írása jelenleg is folyik. Hol tart a tankönyvfejlesztés?

– A katolikus tankönyvcsalád első kötetei, a 9–10. évfolyamos magyar nyelv, irodalom és történelem már a lektorálás fázisába jutottak. Ősszel tervezzük elindítani az akkreditáltatási eljárást, hogy 2021 februárjában a tankönyvjegyzékről már ingyenes tankönyvként választhatók legyenek. Az MKPK Hitoktatási Bizottsága pedig folytatja a hitoktatáshoz, katekézishez kapcsolódó digitális tananyagok fejlesztését. A feladat fontosságára a járványügyi helyzet is felhívta a figyelmet: ezen a területen sem szabad tétlenkednünk. A digitális platform alkalmas válasznak bizonyulhat a huszonegyedik század elvárásaira is.

– A Konferencia döntése értelmében Szent Borbála, Szent Rozália, Szent Rókus és Szent Vendel ünneplése választható emléknapként újra szerepelni fog az igenaptárban. Miért? Volt igény a pestisszentekre a járvány idején?

– Kétségtelenül előtérbe kerültek a járvány idején azok a szentek, akiknek a közbenjárását fertőző betegségek terjedése idején szokás kérni. De volt a döntésnek egy másik oka is: az 1969-ben, Szent VI. Pál pápa tekintélyével bevezetett naptárreform egyik célja az volt, hogy szétválassza az egyetemes és egy-egy nemzet vagy szűkebb közösség számára fontos szentek tiszteletét. A helyi naptárak kidolgozása során fontos szerep jut az egyes püspöki konferenciáknak. A mostani döntéssel olyan szentek kerültek vissza a magyar liturgikus naptárba, akiknek a tisztelete hazánkban folyamatos, ma is jelen van. Gondoljunk csak bele, hogy például mennyi helyen van ma is Szent Rókus tiszteletére szentelt templom, kápolna! Szent Rozália visszakerülésének személyesen is nagyon örülök, én magam többször imádkoztam a sírja, illetve ereklyéi előtt Palermóban, hiszen apai nagymamám keresztnévi védőszentje volt.

– Az ülésről kiadott sajtóközlemény kitér a trianoni centenáriumra. Korábban a testület csak egy rövid közleményben hívta föl a figyelmet arra, hogy „aki a harangszót hallja vagy megszólaltatja harangjait, tegye ezt az imádság lelkületével, könyörögjön hazánkért, népünkért határainkon innen és túl, és Közép-Európa összes népeiért, hogy békében, szeretetben és alkotó együttműködésben építhessük közös jövőnket”. Azóta a sajtóban több helyen is megjelent, hogy a hívek kevesellték ezt a szerepvállalást. Mi volt az oka annak, hogy az MKPK megengedte, de nem szorgalmazta a centenáriumi megemlékezést?

– Ez félreértés. Országszerte megemlékeztünk az évfordulóról, együtt a határon túli egyházközségekkel. Több székesegyházban és templomban az aláírás időpontjában szentmisét mutattak be a hazáért. A három történelmi keresztény felekezet vezetői pünkösdhétfőn közösen is imádkoztak a nemzet egységéért a Mátyás-templomban. Az emlékezés azonban önmagában nem elég, legalább olyan fontos az is, hogy előre tekintsünk. A jövőre vonatkozó feladatot maga Ferenc pápa jelölte ki nekünk, amikor tavalyi csíksomlyói látogatása alkalmával hangsúlyozta: „közösen mondjuk: Édesanyánk, taníts meg minket összevarrni a jövőt”. Mi is hívjuk a híveket és minden jóakaratú embert, hogy imáinkban fűzzük össze a szétszakadt szálakat. Ez lett volna a mottója májusi Kárpát-medencei zarándoklatunknak is, amelyet a centenárium alkalmából a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhelyre szerettünk volna meghirdetni, azonban a járvány miatt nem kerülhetett rá sor.

– Történészként hogyan látja, mi az egyház mozgástere – szívben, szellemben és tettekben – határon innen és túl, ha a nemzeti összetartozásra vonatkozó kérdésekről van szó?

– Trianon kapcsán sokat beszélnek a Szent István-i Magyarország széthullásáról, arról azonban kevesebb szó esik, hogy ez a magyar egyházszervezetet is szétdarabolta. Egész egyházmegyék kerültek a határ túloldalára, más egyházmegyék székhelye Magyarországon maradt ugyan, de területük nagy része más állam fennhatósága alá került. Az Esztergomi Főegyházmegye területének nyolcvan százalékát veszítette el, négyszázkilencvenhárom plébániából négyszáznégyet. A Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye nagyobb része is a délszláv államhoz, a későbbi Jugoszláviához került: papjainak fele, egyházmegyei struktúrájának hatvan, híveinek hetven százaléka. Számunkra, magyar katolikusok számára nagyon fontos az államhatárokon túlmutató összetartozás. Ez szimbolikusan abban is megnyilvánul, hogy mindenütt ugyanazt a magyar nyelvű misekönyvet használjuk.

– Sok évet töltött Rómában, bizonyára nem közömbös, hogy az örök város sorsa miként alakul. Hogyan élték meg a vírust a kint dolgozó, tanuló egyháziak?

– Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot velük, tudtommal egyikük sem betegedett meg, de mindannyiuk számára kötelező volt a szigorú járványügyi szabályok, a kijárási tilalom betartása. Ne gondoljuk azonban, hogy teljesen megállt az élet: az ösztöndíjasok képzése digitális formában folytatódott. Meghökkentően hangzik, de olyan volt ez többek számára, mint egy jó lelkigyakorlat: a tanulás mellett több idő jutott imádságra, beszélgetésre és az önképzésre is.