Belföld

Karácsonyék kihátrálása végveszélybe sodorhatja a Lánchidat

Karácsony Gergely főpolgármester és a fővárosi vezetés késlekedése miatt a Lánchíd egyre rosszabb állapotba kerül, holott korábban a baloldali politikus elismerte, hogy a felújítási munkálatok nem tűrnek halasztást. 

Karácsonyék kihátrálása végveszélybe sodorhatja a Lánchidat
Karácsony Gergely főpolgármester korábbi ígéreteivel ellentétben nem segíti, hanem akadályozza a Lánchíd felújításának megkezdését. Helyettese, Kerpel-Fronius Gábor a kormányt okolja a késlekedésért
Fotó: MH/Papajcsik Péter

Ahogy az a Pesti Srácok által készített videóösszeállításból is kiderül, Karácsony idén januárban még mind az ATV-ben, mind a Fővárosi Közgyűlés ülésén arról beszélt, hogy a Lánchíd felújítása semmiképpen sem halasztható.

Ehhez képest a projekt azóta sem haladt előre érdemben semmit, pedig ahogy a portál cikke rámutat, minden apró késlekedés hatványozottan növeli a renoválás időtartamát, amely 16-18 hónap helyett előzetes becslések szerint akár 36 hónapra is rúghat.

Objektum doboz

A főpolgármester egy május 21-i élő Facebook-videóban már azt mondta, hogy a Lánchíd felújítása helyett szívesen adna pénzt olyan „beavatkozásokra, amelyek most, ebben az időpillanatban fontosabbak.”

Karácsony ezt követően lemondta a jövő keddre tervezett egyeztetést a kormánnyal a felújítási munkákat illetően. . Fürjes Balázs az MTI-nek elmondta, miközben az álláspontok érdemi egyeztetése sok kérdésben megtörtént, és a végleges napirend megállapítása folyt, a kormányoldalt meglepetésként érte Karácsony lépése.

Azaz a városháza bizonytalan időre elhalasztja a főváros–kormány-párbeszéd megtartását. Fürjes szerint szerettek volna közösen megoldást találni a Lánchíd felújítására. A kormány készen áll az önkormányzati finanszírozás szakmai és politikai kérdéseinek megtárgyalására is – tette hozzá a Miniszterelnökség Budapest fejlesztéséért felelős államtitkára.

Az egész helyzetre hab a tortán, egyben kiválóan bemutatja a baloldal hozzá nem értését Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes ATV-s szereplése, melynek legkínosabb pillanatai ugyancsak láthatóak a fenti videóban. A momentumos politikus finoman szólva nincs a helyzet magaslatán, a késlekedésért a kormányt okolja, holott a kabinet már korábban elkülönítette a híd renoválására szánt 6 milliárd forintot.

Kerpel-Fronius értelmes válaszok helyett mindössze hebegni-habogni tudott, Rónai Egon kérdésére, miszerint akkor most tulajdonképpen hol is tart a projekt, azt sikerült kinyögnie, hogy „az a folyamat, hogy ezt most megcsináljuk, folyamatban van”.

Kapcsolódó írásaink